2024. április 20., szombat

A rendőrség kitiltotta az EuroPride nyolc résztvevőjét Szerbia területéről

A rendőrség két bűnvádi feljelentést is tett, valamint kitiltott nyolc személyt Szerbia területéről, akik az EuroPride rendezvénye alatt „viselkedésükkel megsértették a közrendet" – áll a belügyminisztérium által kiadott közleményben.

Egy török és egy olasz állampolgárt azonosítottak, akikkel szemben bűnvádi feljelentést tettek, mivel a gyanú szerint nemzeti, faji és vallási alapon keltettek gyűlöletet.

A közlemény szerint a gyanúsítottak ellen körözést adtak ki, mivel a szerb hatóságok számára nem elérhetőek. A rendőrség bejelentette, hogy folytatni fogja az EuroPride 2022 eseményének további résztvevőinek azonosítását és az ország területéről való kitiltásukat is.