2022. december 8., csütörtök

Le a falakról Mladićtyal!

A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetének (YHRI) szerbiai szervezete tegnap megkezdte a Da istina više ne kasni elnevezésű kezdeményezést, amelyiknek keretében a Ratko Mladić háborús bűnöst magasztaló falfestményeket és falfirkákat tervezik felkutatni, majd eltávolítani.

A szervezet arra kéri a polgárokat, minél tömegesebben csatlakozzanak a projektumhoz, úgy, hogy fényképet készítenek az említett graffitikről és falfestményekről, illetve tájékoztatnak ezek helyéről. Ahogyan Mladić is bújkált, eképpen ellehetetlenítve az igazság felderítését, most az őt méltató falfirkák rejtik el az igazságot, áll a szervezet közleményében.

Ebben arra kérik a polgárokat, hogy együttes erőkkel mossák tisztára úgy a falakat, mint a szerb nemzet orcáját. A fényképeket a mural@yihr.org címre küldhetik a polgárok, vagy a Twitteren, illetve az Instagramon oszthatják meg: #istinanesmedakasni, #mural, #cistobrazbeograda.