2024. március 29., péntek

Kisebb a villanyáram-behozatal

Október 1-jére halasztották az önkormányzatok áramtakarékossági terveinek benyújtási határidejét

Az esős időnek köszönhetően csökkent az árambehozatal, de ettől még takarékoskodnunk kell a villannyal, hogy legyen pénz a téli importra – közölte Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter.

– Szerdán a szükséges villanyáramnak csak az 1 százalékát kellett importálnunk, de az előző napokban 4, 11 és 12 százalékos behozatalunk is volt. Az 1 százalék is csaknem 240.000 eurós kiadást jelent. A behozatalt úgy sikerült lecsökkentenünk, hogy az esőzés 20 százalékkal megemelte a víztározók szintjét, ezenkívül az utóbbi napokban a szélerőművek is megtermelték a villanyáramigény 4,6 százalékát – ismertette a tárcavezető a Hogyan fogyasszunk kevesebb áramot a télen? témájú belgrádi szakmai konferencián. Hangsúlyozta, nem azért adták ki a takarékossági ajánlásokat, hogy elkerüljék a korlátozást – hiszen az állam becslése szerint lesz a piacon elég villanyáram –, hanem hogy minél kevesebbet kelljen behozatalra költeni.

Mihajlović elmondta, október 1-jére halasztották az áramtakarékossági tervek benyújtásának határidejét. A helyi önkormányzatokból eddig jól kidolgozott tervek érkeztek be, a közvállalatok viszont, különösen a Szerbiai Villanygazdaság (EPS), csak nagy általánosságban vázolták fel elképzeléseiket. A miniszter megismételte, hogy az óvodákra, iskolákra, kórházakra és szociális intézményekre nem vonatkozik a szaktárca takarékossági felkérése, ezektől az intézményektől csupán azt várják, hogy lekapcsolják a villanyokat azokban a helyiségekben, ahol nincs szükség a megvilágításra.

A tervek szerint október derekán induló fűtési idény kapcsán azt mondta, a távfűtő műveknek van elegendő földgázuk, arra az esetre pedig, ha némelyiknek netalán át kell térnie a mazutra, az állam duplaannyi fűtőolajat szerzett be, mint amennyit máskor szokott. A szénnel üzemelő távfűtő központoknak is lesz elég fűtőanyaguk.