2024. március 28., csütörtök

Vendégségben Szederkényen

A Musica Sacra énekkar és a Kék Pántlika népdalkórus képviselte Zentát

A zentai Jézus Szíve-templom vegyes kara, a Musica Sacra énekkar szeptember 16-án Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere társaságában Szederkényre látogatott. A falu a 750. születésnapját ünnepelte, amelyhez a szüreti ünnepséget kötötték, ahová a zentaiak is meghívást kaptak. Rácz Szabó István, a plébánia koordinátora elmondta, hogy Szederkénnyel három éve vették fel a kapcsolatot, mivel a zentai Szent Anna temetőben több Szederkényről származó honvéd van eltemetve.
– Itt érte őket a halál, ezért itt helyezték őket örök nyugalomra, munkaszolgálatos sváb nemzetiségű katonák voltak. 2019-ben a meghívásunkra az akkori szederkényi polgármester, az Intermelodi énekegyüttes és az őket kísérő delegáció Zentára látogatott, és vendégségben voltak nálunk. A Jézus Szíve-templom búcsúját ünnepeltük, és akkor hívtak vissza bennünket, hogy látogassunk el a Musica Sacra énekkarral hozzájuk. A Covid-járvány miatt két évig nem tudtunk menni, így végül a múlt hétvégén jutottunk el, és a Kék Pántlika népdalkórus tagjai is elkísértek bennünket – mondta Rácz Szabó István.
Ivković Róbert diakónus hozzátette, hogy az utazást a zentai önkormányzat fedezte, és megérkezésükkor Maml Balázs, Szederkény polgármestere és Ulbert Renáta alpolgármester asszony, valamint a falu lakói fogadták őket.
– A szederkényi énekkar tagjainál kaptunk szállást, amiért nagyon hálásak vagyunk. Szombaton Pécsre látogattunk, ahol megnéztük a dómot. A Musica Sacra néhány énekkel kipróbálta a fő- és az altemplom akusztikáját, ami leírhatatlan. Még nem hallottam olyat, mint ahogy ott szólt az ének. Délután Szederkényen kultúrműsor volt, amelyet még az eső sem tudott tönkretenni. Helyi népdalénekesek és táncosok, illetve a Kék Pántlika lépett fel. Felcsendültek a régi sváb énekek, és életre keltek a sváb táncok, valamint egy formációval mi is közreműködtünk, továbbá este egy igazi sváb bálon vettünk részt – fogalmazott Ivković Róbert.
Rácz Szabó István kiemelte, hogy vasárnap volt a látogatásuk csúcspontja, amikor sor került a szederkényi Szent Lőrinc katolikus templomban az ünnepi szentmisére.
– A misét Molnár Péter atya celebrálta, a szentbeszédet pedig Ivković Róbert diakónus mondta. A zenei szolgálatot a zentai Musica Sacra énekkar látta el, és a zsúfolásig megtelt templomban a hívek nagy örömére német nyelven is énekeltünk. Tiszta szívből köszönjük minden szederkényinek, aki hozzájárult a fogadásunkhoz és az ellátásunkhoz. Egy igazán emlékezetes és nagyszerű hétvégét töltöttünk el. A vendégszeretetük páratlan, elmesélni sem lehet, ezt át kell élni. Az egész falu szépen rendezett, ehhez foghatót nem sokat lát az ember. A polgármester úrral közösen meghívtuk a szederkényieket, várjuk őket jövőre Zentára. Szeretnénk, ha ez a jó kapcsolat nemcsak a két kórus között működne, hanem a két település között is – fogalmazott Rácz Szabó István.