2024. április 20., szombat

Közösségteremtés és fesztiválhangulat

Temerinben lezajlott a XXIV. Dél-bácskai Tökfesztivál

Hagyományosan október első hetében tartják meg a tökfesztivált, mely színes kavalkádjával az ősz beharangozójának számít a községben. A szárazság miatt azonban jóval korábban rendezték meg az eseményt, így a versenyben szereplő óriástökök már szeptember 15-én megmérettetésre kerültek. Dr. Berényi János professzor volt a temerini verseny ötletgazdája, a Kertbarátkör pedig közvetlenül megalakulása után meg is szervezte az első tökfesztivált, mely az elmúlt 24 év alatt nemzetközi rendezvénnyé terebélyesedett.

A fesztivált minden évben a gyermekrajzok kiállításával indítják (Fotó: Garbac Sarolta)

A fesztivált minden évben a gyermekrajzok kiállításával indítják (Fotó: Garbac Sarolta)

– Az idei nyár nagy szárazsága miatt nem sikerült a beporzás, ezért nem indultak meg a növények a fejlődésben, szinte mentegetőzve érkeztek a benevezők az óriástökökkel, amelyek korántsem voltak akkorák, mint amilyeneket jobb években látott ez a színpad. A benevezések számát tekintve is nagyon szerény a verseny, óriástökből négy példány érkezett, kolbásztökből pedig csak egyet neveztek be. Az idén a tökkompozíciók kategóriája lesz sikeres – taglalta Kovács Róbert, a Kertbarátkör elnöke. Azt is elmondta, megtisztelő számára, hogy a termelők a mostoha körülmények ellenére sem adják fel, és már készülnek a jövő évi megmérettetésre.

Az aszály miatt szerényebb méretekkel büszkélkednek az óriástökök (Fotó: Garbac Sarolta)

Az aszály miatt szerényebb méretekkel büszkélkednek az óriástökök (Fotó: Garbac Sarolta)

Nagy volt az érdeklődés kiadványaink iránt (Fotó: Garbac Sarolta)

Nagy volt az érdeklődés kiadványaink iránt (Fotó: Garbac Sarolta)

Az, hogy a versenyprogram az idén kevésbé látványosra sikeredett, úgy tűnik, nem zavarta a szép számú látogatót. Elmondható, hogy a tökfesztivál mára többgenerációs rendezvénnyé nőtte ki magát, az eseményegyüttest minden évben a gyermekrajzpályázatra beérkezett alkotások kiállítása indítja, a nagyobbaknak tökfaragó versenyt rendeznek, az asszonyok pedig az egyik helyi cukrászda segítségével elkészítik a hagyományos temerini tökös görhét, melyet aztán a központi versenynapon felszolgálnak a látogatóknak. Látogatókból szerencsére az idén sem volt hiány, a kisiskolások és óvodások csoportosan jöttek, de a helybéliek közül, sőt más községekből is sokan voltak kíváncsiak a tökfesztiválra.

(Fotó: Garbac Sarolta)

(Fotó: Garbac Sarolta)

Színpompás dísztökökből nem volt hiány (Fotó: Garbac Sarolta)

Színpompás dísztökökből nem volt hiány (Fotó: Garbac Sarolta)

Ternovácz István a Kertbarátkör közösségépítő erejét méltatta a megnyitóünnepségen (Fotó: Garbac Sarolta)

Ternovácz István a Kertbarátkör közösségépítő erejét méltatta a megnyitóünnepségen (Fotó: Garbac Sarolta)

A szervezők tartalmas művelődési programról is gondoskodtak: a színpadon fellépett a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület alsós gyerekeket tömörítő Recefice tánccsoportja, majd az egyesület tamburazenekara fokozta a hangulatot, végül a szintén temerini Vuk Karadžić Művelődési Egyesület néptáncosai zárták a műsort. A piactér melletti kis utcát benépesítették a kézművesek, és a töktermelők is kínálták a különleges készítményeket. Töklekvárt és -szörpöt is lehetett kapni, a szem pedig gyönyörködhetett az őszi színekben pompázó dísztök-kompozícióban. Természetesen az idén is kapható volt a hagyományos, temerini tökös görhe, a sörsátorban pedig birkapaprikást és a Kertbarátkör italjait szolgálták fel a látogatóknak. Fellapoztuk napilapunk legfrissebb kiadványait is, hiszen a Magyar Szó is nagy sikerrel mutatkozott be a rendezvényen. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek a Szivárvány amatőr festőcsoport kiállítása, a csoporttagok az idén a sárga szín különböző variációival mutatkoztak be.

Tanár és diákjai büszkén állják körül a mérleget – A Topolyai Mezőgazdasági Középiskola először vett részt a versenyen (Fotó: Garbac Sarolta)

Tanár és diákjai büszkén állják körül a mérleget – A Topolyai Mezőgazdasági Középiskola először vett részt a versenyen (Fotó: Garbac Sarolta)

– Nagyon jó az együttműködésünk a Kertbarátkörrel, így minden évben szívesen teszünk eleget a meghívásuknak – válaszolta érdeklődésemre Tóth Kása Piroska, a Szivárvány amatőr festőcsoport vezetője, és azt is elmondta, hogy az óbecsei székhelyű csoport már húsz éve heti rendszerességgel találkozik. A csapat összetartásának erejét a rendszeres együtt alkotás és véleménycsere adja.

A rendezvényen külföldi meghívott vendégek is részt vettek. A Jánoshalmi Gazdakör elnöke, Farkas László elmondta, már 25 éve rendszeresen támogatják testvéregyesületüket, a temerini Kertbarátkört.

(Fotó: Garbac Sarolta)

(Fotó: Garbac Sarolta)

– Jó látni, hogy ilyen szép hagyománnyá tudta kinőni magát a tökversenyként elindított rendezvény. Valóban megmozgat kicsiket és nagyokat, ami közösségteremtő erővel bír – tette hozzá Farkas László.

A tökfesztivált a díjátadó zárta, ugyanis köszönőlevelet kaptak azok a helybéliek, akik hozzájárultak a Magyarok Kenyere akcióhoz.

Kolbásztökök kategóriájában egyetlen benevezőként első helyet érdemelt ki Novák Flórián temerini termelő, óriástök kategóriában pedig jött, látott és győzött a topolyai Mezőgazdasági Középiskola csapata. A verseny legméretesebb terményét, tanáruk koordinálásával, a diákok nevelték az iskola tangazdaságában.