2022. december 6., kedd

Almásiak a kulturális örökség védelmében

Az Almásiak Egyesülete szervezésében a Selyemgyár Művelődési Állomáson szerdán nemzetközi konferenciát tartottak Kulturális Örökség – participatív hozzáállás címmel.

A konferenciát az Európai Tanács Faro hálózatával együttműködve szervezték meg, ennek az említett egyesület is tagja. Az eseményen jelen volt többek között Francesc Pla, a Faro-hálózat és az Európai Tanács kulturális örökségekkel foglalkozó részlegének koordinátora, Jovana Poznan, az Európai Tanács említett részlegének munkatársa, valamint Dalibor Rožić, a városi tanács kulturális ügyekkel megbízott tagja is.

Marijana Majin, az Almásiak Egyesületének elnöke elmondta, hogy a konferencián néhány vajdasági és szerbiai szervezet és projekt bemutatásán keresztül igyekeztek népszerűsíteni kezdeményezésüket, azaz a Faro Szerbia elnevezésű elképzelést, amelynek tevékenységeit az említett egyesület koordinálná.

Dalibor Rožić elmondta, hogy az önkormányzat és a civil szektor közös erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült elérni azt, hogy az Almás városnegyed nemzeti szintű védettségi státuszt élvezzen.

– A számos program mellett most megvalósítás elé néz városunk egyik nagyobb projektje, vagyis az Almás városnegyed felújítása és rendezése. Nagy örömömre szolgál, hogy a konferenciát a Faro-hálózat legfelső vezetőségének tagjai is megtisztelték jelenlétükkel, és hogy a participatívitásnak jelentőséget adnak, hiszen ez egy fontos tényező a kulturális örökség védelme szempontjából. Az Almásiak Egyesülete úgy alakult meg, hogy az ott élő emberek eldöntötték, hogy valami jót szeretnének megvalósítani saját maguk, a környezetük, valamint a város érdekében. Ezért egy olyan, nagy közösséget alakítottak ki, amely rendkívüli sikerek eléréséért szállt síkra – emlékeztetett Rožić.

Az Almási városnegyed nagyjából három évszázada megvan, Újvidék építészeti örökségének, hagyományvilágának szerves részét alkotja. Az itt lévő házak országos szintű védelmet élveznek (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
Az Almási városnegyed nagyjából három évszázada megvan, Újvidék építészeti örökségének, hagyományvilágának szerves részét alkotja. Az itt lévő házak országos szintű védelmet élveznek (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Hangsúlyozta, hogy a konferencia célja, amely a városi kulturális igazgatóság munkájában is elsőbbséget élvez, az, hogy közösen óvjuk meg az identitásunkat. Ez a törekvés az általános fejlődés érdekében is előnyös.

– Újvidék ennek a célnak az elérése érdekében fáradhatatlan, az Európa Kulturális Fővárosa projekt is felismerte annak lehetőségét, hogy értékes és jelentős kezdeményezéseket valósítson meg ezen a téren. Felújítjuk Pétervárad óvárosát, a város régi részeit, megőriztük az ipari örökségünkre emlékeztető építményeket és új helyszíneket alakítottunk ki a művelődés, a művészetek és a kreatív ipar számára. Erre a legjobb példa a Kreatív negyed és a Művelődési Állomások hálózata, amelyen belül a Selyemgyár kiemelkedő helyet foglal el – fogalmazott Rožić.

Francesc Pla elmondta, hogy a Faro-hálózat az Európai Tanács azon nemzetközi egyezményének részét képezi, amelyet idáig huszonnyolc ország fogadott el.

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)
(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

– Azért vagyunk itt, hogy támogassuk a Faro-hálózat kezdeményezését, valamint hangsúlyozni szeretnénk a polgárok aktív szerepvállalásának fontosságát a kulturális értékek megőrzése terén. Az örökség nemcsak a múlt bizonyítéka, hanem fontos alkotóelemet kell képeznie a jelenben és a jövőben is. Ennek megvalósulását a selyem színezését végző, egykori gyár átalakulásában láthatjuk, amely napjainkban már művelődési központként és a polgárok találkozási helyszíneként szolgál – emelte ki Pla.

A Faro-hálózat idei, központi konferenciáján Bordeauxban Violeta Đerković, az Almásiak Egyesületének képviselője is fel fog szólalni. Bemutatja majd mindazt, amit a városi önkormányzat és a szervezet tett az Almás városnegyed felújításáért.