2024. március 28., csütörtök

Versben, prózában Tóth Ferenc emlékére

A szemlére október 2-ig lehet jelentkezni

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Aurora Beszédművészeti Műhelye meghirdette a vajdasági szintű Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemlét, melyet október 8-án tartanak, Tóth Ferenc költő és néprajzkutató halálának 42. évfordulóján.

A verseny követelményei a következők: Részt vehetnek rajta az általános iskola második osztálya és a középiskola negyedik osztálya közötti tanulók, akiknek az anyanyelve magyar, és ezen a nyelven tanulnak. Szeretettel várják azon tanulókat is, akik a magyar nyelvet mint anyanyelvápolást, illetve mint környezetnyelvet tanulják.

Minden tanuló 2 szabadon választott verssel vagy prózával nevezhet be. Egyik szöveget vajdasági magyar írótól, költőtől, a másikat az egyetemes magyar irodalomból válassza! A vajdaságiak közül ajánljuk Tóth Ferenc, Domonkos István, Tolnai Ottó, Fenyvesi Ottó, Szűcs Imre verseit.

Öt csoportban versenyeznek a diákok: általános iskolások alsó tagozatosai (2–4. osztály), felsősök (5–6. osztály), felsősök (7–8. osztály), középiskolások, valamint azon tanulók, akik anyanyelvápolásként, illetve környezetnyelvként tanulják a magyar nyelvet.
Minden csoport legjobbjait jutalmazzák.

A versenyt Topolyán, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ székházában (Vuk Karadžić u. 1.), a Gorica épületében tartják október 8-án, szombaton 10 órától.

A versenyzőknek vagy felkészítőiknek október 2-áig kell elküldeniük a jelentkezési lapot, amelyet a kodaly@stcable.rs címen igényelhetnek. A tervezett program szerint 9 órakor megkoszorúzzák Tóth Ferenc emléktábláját a Moravicai út 15-ös szám alatti lakóházán, majd 9.30-kor megkoszorúzzák Tóth Ferenc sírját a Nyugati temetőben.

10 órakor találkozó a Kodály-házban, és kezdődik a verseny.