2024. március 29., péntek

A gyerekek biztonságáért

Ingyenes autósülések Magyarkanizsán

Négy éve, hogy Magyarkanizsa is részt vesz abban az állami programban, mely ingyenes autósüléseket biztosít a kisgyermekek részére. Az közlekedésbiztonsági ügynökség 20, míg a magyarkanizsai önkormányzat 56 gyermekülést vásárolt a családok számára, ezzel is mentesítve őket egy jelentős kiadástól. Az ünnepélyes átadás a magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban történt, ahol Fejsztámer Róbert polgármester üdvözölte a megjelent családokat, akik a helyszínen át is vették az ajándékot, és elmondta, öröm látni, hogy megtelt a nagyterem, mert ez bizakodással töltheti el a közösséget, hisz a gyermekek jelentik a jövőt. Ezt követően a szülőknek a közlekedésbiztonsági ügynökség munkatársai rövid előadást tartottak az ülések beszerelésének módjáról és használatról. Bajtai Balázs, a magyarkanizsai önkormányzat felügyelőségi főosztálya vezetője, aki egyben a magyarkanizsai községi közlekedésbiztonsági tanács titkára is, elmondta, hogy családok körében nagyon népszerű ez az akció, mely pályázat keretében bonyolódik le.

– Az összes jelentkező hiánytalan dokumentációt adott át, így aki a községben igényelte, most átveheti az autósüléseket. Ezek az ülések 9–36 kilós gyerekeknek készültek – mondta Bajtai Balázs.

A magyarkanizsai önkormányzat és a köztársasági közlekedésbiztonsági tanács sikeres együttműködését tükrözi ez a program, melyről Fejsztámer Róbert elmondta, hogy 250 ezer dinárt költöttek rá.

– Húsz ülést kaptunk az ügynökségtől, és ötvenhatot vásárolt a magyarkanizsai önkormányzat, hogy mindenki, aki a községben igényelte, ingyen megkaphassa az ülést. Közlekedésbiztonsági szempontból ez az akció egyike a legkézzelfoghatóbb akcióinknak, hisz ezeket az üléseket több éven át használhatják.