2022. december 9., péntek

Andy Warhol, a különc művész és világsztár

Andy Warhol műveit bizonyosan mindenki jól ismeri, és bizton állítom, sokszor látta már az is, aki különösképpen nem érdeklődik a képzőművészet iránt! Ő volt a XX. század egyik legmegosztóbb művésze. A képzőművészetre, különösen a pop-art irányzatra gyakorolt hatása máig érezhető, jóslatát, miszerint „a jövőben mindenki híres lehet tizenöt percre”, pedig igazolta az idő.

Andy Warhol alkotásait Warhol-jelenség címmel láthatjuk Kecskeméten, a Bozsó Gyűjtemény kiállítótermében. A tárlatvezetésre heteket kell várni, de ott az ember mindig kap egy kis pluszt, olyan információt, amit a neten nem lehet levadászni. Így hát megtekintettem a pop-art ikonikus képviselőjének, a „különös aurával körülvett, ezüst parókában járó és asztráljelenséghez hasonlító*1” Andy Warhol-kiállítást.

A tömegkultúra népszerű termékei, a legnagyobb sztárok

Andrew Warhola ruszin bevándorlók gyermekeként született Pittsburghben 1928. augusztus 6-án. Édesapja bányász volt, korán elhunyt, de utolsó kívánságának eleget téve a család megtakarított pénzéből a Carnegie Institute-ben taníttatta a félénk fiút.

Warhola 19 éves volt, amikor New Yorkba költözött. Egy kommunában lakott, hirdetéseket rajzolt és kirakatokat rendezett. Sikeres, egyéni megoldásairól ismert reklámszakember lett, New York egyik legkeresettebb kirakatrendezője. A társasági lapok is megírták, ha elkészült egy kirakattal. Ekkor vette fel az Andy Warhol nevet. Amikor már biztosnak látta a jövedelmét, az anyjáért küldetett, majd együtt éltek egészen annak a haláláig. Mivel az édesanyja nem tanult meg angolul, egymással egy magyar–ruszin keveréknyelven kommunikáltak. (Talán ezért olvashatunk itt-ott magyar származásra utaló, de téves adatokról.)

Első önálló kiállítása 1952-ben volt az Hugo Gallery-ben. 1957-ben Art Directors' Club Medallal tüntették ki. Már rendszeresen kiállított, ismert reklámszakember lett, neves cégek versengtek a munkáiért, de ő ennél jóval nagyobb elismerésre vágyott. Mindig ötletelt, akár márkás cipők, akár jégkrémek, vagy éppen egy Cadillac*2 volt a téma. Kirakatrendezői munkáihoz háttérként gyakran használt festményeket. Felmerült benne, hogy a mindennapokat beemeli a művészetbe, hogy az árukhoz művészetet társít, és a terméket, mint olyat, művészetként mutatja be. Igyekezett átvezetni a kirakatban feltűnő munkáit a művészvilágba, festményét pedig ellátni plusz mondanivalóval. Olyan tárgyak után kutatott, amelyeket mindenki ismer. Elkészítette az első dollárbankókat, az üres Coca-Cola-üveget és az átütő sikert hozó alkotást, a Campbell-féle leveskonzerveket ábrázoló festményeit. Leveskonzerv művészi kompozícióként? Miért ne! Hiszen ott van minden amerikai konyhaszekrényben. Warhol maga is szerette és fogyasztotta a népszerű terméket.*3 Harminckét képet festett a konzervről, a rajtuk álló, ízesítésüket jelölő feliraton túl apró különbséggel. Célja volt megidézni a tömeggyártás aktusát. Később, a szitanyomás technikájával újabb konzervképeket állított elő, a módszerrel pedig még közelebb került a tömegesen előállított árucikkek gyártási folyamatához. Warhol hitt abban, hogy a művészetnek nem csak kevesekhez szabad szólnia: ő maga a tömegeket célozta meg.

1960-ban újságokból és képregényekből készített festménysorozatot, majd Marilyn Monroe eredeti fényképek alapján alkotott portréi következtek. Fekete-fehér fotóból indult ki, ebből alakult ki a színkavalkád és egy elég személytelen, sajnos, mintegy tömegcikként funkcionáló Marilyn. Ezután következett Mao Ce Tung, persze nem megrendelőként, és ő is sokkolóan vörös ajakkal, erős színekben pompázva állja a sarat azóta is. Andy Warhol egyre több ikonikus fotót készített: Elvis Presley – tripla Elvis (1963); Liz Taylor (1964); tizenhat Jackie (1964); Ingrid Bergman kalappal (1983).

Maurice portréja (1976)... Annak ellenére, hogy a hírnév megszállottja volt, egészen hétköznapi dolgok is szerepeltek a témái között. Maurice például a golf-fenomén, Gabrielle Keiller tacskója volt. Az alkotás abban az évben született, amikor a művész kifejlesztette a szitanyomás technikáját, ezzel pedig lehetővé tette festményeinek mechanikus úton való előállítását, amit továbbfejlesztett.

Az volt a vágya, hogy a festményei önmagában is művészeti alkotások legyenek, de azokat egyetlen nagy múltú galéria sem fogadta be, még sokáig. Sikertelennek érezte magát, festőművészként is elismerésre vágyott – holott már réges-rég ismert név lett, és híresnek számított! Andy kelendő lett, olyannyira, hogy idővel már a celebek futottak utána, és kérték magukról a sorozatgyártott portrékat.

 

A folyamatok alakítója és megfigyelője

Művész és celeb, kívülálló és stílusikon, akinek az életében és munkáiban elmosódott a határ a populáris és a magaskultúra között. Andy munkássága során tökéletesen elsajátította a mechanikus reprodukció eljárásának fortélyait, sőt maga is kidolgozott saját technikákat.

1964-ben nyitotta meg híres manhattani stúdióját, a Factoryt, amelynek már a neve is (Gyár) a tömegkultúrára utalt. A stúdió hamar a társasági élet központja lett. Egyszerre funkcionált műteremként, és adott helyet Andy Warhol legendás partijainak. Lelkesedet a társasági összejövetelekért, ugyanakkor negyed óránál tovább nem maradt egy partin sem. Megjelent, beszélt, akivel kellett, és ritka kivétellel (pl. Mick Jagger esetében) a fényképezőgépe mögé bújt, mintegy falat emelt a jelenlévők és maga közé.

A Keleti 47. utcában The Factory (Gyár) néven új műtermet nyitott, és barátai segítségével már tömegesen állította elő selyemszitanyomatos képeit. Fénykorában „Ezüstgyárnak” nevezték, mert a fal alufóliával volt borítva. Ez volt Warhol „2. Gyára”. Műterme megtelt az underground élet domináns egyéniségeivel. Gyakori vendég volt itt Lou Reed, aki az itt tapasztaltak alapján írta Walk on the Wild Side című számát. A stúdióban rendszeresen megfordultak az úgynevezett Warhol-szupersztárok, azaz olyan művészek és művészaspiránsok, akiket Andy Warhol támogatott a pályájukon, és az alkotásba is besegítettek neki. Párkapcsolatait azonban titokzatosság övezte, szexuális élete máig rejtélyes.

Andy Warhol a hírnévvel kapcsolatban nemcsak arról a bizonyos 15 percről állított valami fontosat, de tőle származik ez az idézet is: Olyan híres akarok lenni, mint az angol királynő. 1985-ben készítette el 4×4-es sorozatát II. Erzsébet angol királynőről. Ekkor még mindig ugyanaz érdekelte: a hírnév, a fogyaszthatóság és a társadalmi hierarchiák. A kor, amely tökéletesen reprezentálja azt a globális és celebkultúrát, amelyben a királynő uralkodott. A sorozat egyik plakátját barátja és támogatottja összefirkálta, és ezzel az alkotás kilépett a sorozatból, egyedivé avanzsált, a „Murder” firkával és Keith Haring aláírásával a plakát Warhol egyik legértékesebb alkotása lett.

 

„A film az időtöltés egyik módja.”

1963-ban kezdett filmezni. A művészetben is kötődik az unalomhoz. „Szeretem az unalmas dolgokat” – mondta. Legtöbb filmje is az unalomról szól. Nevéhez rengeteg, leginkább a „kísérleti” jelzővel illethető film fűződik. Sorozatot szentelt hétköznapi tevékenységeknek: csinált filmet az evésről, az ivásról, a cigizésről és a hajvágásról is. Első filmjében, a Sleep-ben barátja, John Giorno látható, amint 5 óra 20 percen át alszik. Az alkotás premierjén állítólag kilenc ember volt jelen, de közülük ketten az első órában távoztak.  A néző számára egy Warhol-film: dögunalom. Ékes példája az Empire című filmje, egy csaknem hétórás felvétel a New York-i Empire State Building éjszakai fényeiről.

1968 júniusában egy labilis idegzetű fiatal nő, aki Warhol Biciklisfiú című filmjében szerepelt, többször rálőtt, életveszélyesen megsebesítette. Tette után pár órával feladta magát a rendőrségen. Warholnak kevés esélye volt a túlélésre, összesen kilenc szerve, köztük a tüdeje, a mája és a gyomra is súlyosan károsodott, de szerencséjére felépült, viszont élete végéig sebészeti fűzőt kellett viselnie. Továbbra is rengeteget dolgozott. Warholra jellemző, hogy utóbb sérülése nyomait, arc nélkül, csupán testét fotózva lemezborítón használta fel. Ő tervezte például a Rolling Stones Sitcky Fingers című albumának híres borítóját, David Bowie pedig annyira csodálta a munkásságát, hogy Honky Dory című, 1971-es albumában egy dallal (Andy Warhol) is megemlékezett róla.

Rettentően félt a kórházaktól, a betegségtől, a fehérköpenyesektől. A sors fintora, hogy 59 évesen egy epehólyagműtét utáni komplikáció következtében halt meg a New York-i közkórházban. Újsághírek szerint a rutinműtétből felgyógyult, de a kórházi személyzet műhibája miatt, túl sok vizet kapott intravénás infúzió formájában, 1987. február 22-én reggel, szívroham következtében álmában elhunyt. Halálával egy világhírnévnek örvendő képzőművészt veszített el a világ, temetésén Yoko Ono is felszólalt.

 

Naplója a Netflixen elevenedik meg

A hatrészes minisorozat Warhol poszthumusz kiadott naplóin keresztül mutatja be a pop-art legnagyobb ikonjának életét. „Andy Warhol legnagyobb alkotása Andy Warhol” – hangzik el az előzetesben. Megszólalnak kortársai és ismerősei, John Waterstől kezdve Rob Lowe-ig, rengeteg archív felvétellel megspékelve.

A polgárpukkasztó különc, a zsenialitás és fóbiás őrültség között lavírozó Andy halála után is szolgált érdekességekkel.

Időkapszulákat készített

Kevesen tudtak a szokásáról, hogy a legjelentéktelenebb tárgyakhoz is kötődött, megőrizte őket. Kartondobozokba ömlesztett bármit, amitől nem akart megválni, például számlákat, temetési meghívót, adóbevallást, fényképeket, rajongói levelet. Amikor egy doboz megtelt, lezárta, majd megszámozta. Halála után több mint hatszáz ilyen doboz került elő. A bennük talált tárgyak egy részét a pittsburgh-i Andy Warhol Múzeum őrzi. 

Ezüst, arany és gyöngyhaj

A különc frizuráiról is ismert Warhol fiatalon kopaszodott meg. Huszonöt éves volt, amikor megvette első parókáját, élete során pedig több mint száz fejfedőt gyűjtött össze. Kezdetben csak az volt a célja, hogy elrejtse velük ritkuló haját, később pedig megjelenésének egy meghatározó eleme lett a szőke és az ezüstös paróka.

Híd viseli nevét

Szülővárosában, a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-ben egy 323 méter hosszú hidat neveztek el róla. Az Allegheny folyó fölött átívelő szerkezet 2005. március 18-án kapta meg az Andy Warhol nevet; a városban működő, műveit bemutató múzeum tízedik évfordulójával kapcsolatos ünnepség alkalmával keresztelték át. Az Egyesült Államokban ez az egyetlen híd, amelyet egy képzőművész után neveztek el.  

*3 A pop-art irányzat egyik jelképe, a Campbell’s-féle leveskonzervek sorozat „20 éve minden nap ugyanazt ebédelem” – állította, mire a Campbell’s több ládányi leveskonzervvel látta el. Halála után a New York-i Museum of Modern Art 15 millió dollárt fizetett a 32 képből álló sorozatért. A képek nemcsak Andy Warholt tették világhírűvé, hanem a 6,50 dolláros leveskonzervet forgalmazó Campbell Soup Companyt is. 

 

A Pop-art korszaka

A pop-art az ’50-es években született meg: a II. világháború után kialakult fogyasztói társadalom és materialista gondolkodásmód gyökeresen felforgatta az új generáció életét. A nélkülözést felváltották a reklámok, a sajtó és egy új, színes és fiatalos látásmód.