2024. március 28., csütörtök

Több letartóztatott orosz demonstráló rögtön behívót kapott

Mióta Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a kötelező katonai mozgósítást, több orosz városban is tüntetni kezdtek az ellen. A független orosz OVD-Infó adatai szerint legkevesebb 1310 demonstrálót tartóztattak le és rögtön el is rendelték számukra a kötelező katonai szolgálatot.

Az orosz törvények értelmében a rendőrségnek az is jogában áll, hogy megállítsa azokat az embereket, akik el szeretnék kerülni a tartalékosnak való besorolást. Börtönnel és pénzbüntetéssel szankcionálják az ilyen akciókat.

Célkeresztbe kerültek azok az újságírók is, akik tiltakozásba fogtak. Volt, aki azonnal idézést kapott, amint letartóztatták. A Kreml szóvivője nem cáfolta a demonstrálók letartóztatásának hírét, annyival magyarázta az egészet, hogy mindez nem ütközik törvénybe.

Sok férfi a határ felé vette az irányt, a legnagyobb tömeget a finn és az grúz határátkelőkön regisztrálták. Ezzel egy időben a Moszkvából induló repülőjáratok árai az egekbe emelkedtek.