2024. április 20., szombat

Gyermekeinkért, családunkért

Nemzetközi imacsoport-találkozót tartottak Szenttamáson

Szenttamáson 20 évvel ezelőtt alakult meg a Szent Mónika csoport, az imádkozó édesanyák közössége. Ebből az alkalomból a Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templomban rendezték meg a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének nagytalálkozóját.

A hazai és magyarországi csoportok megérkezését követően köszöntötték egymást, majd ezután a napi rózsafüzért és az irgalmasság rózsafüzért imádkozták. Az ünnepi szentmise előtt a Temerinből, Kishegyesről, Keviből stb., továbbá a magyarországi Bátaszékről, Szekszárdról, Bonyhádról és a hozzá közel lévő Majosról érkezett vendégeket először Kraszulyák Ilona, a szenttamási Szent Mónika csoport vezetője köszöntötte, őt követően pedig Vereckeiné Rajkai Piroska, a szekszárdi közösség vezetője, illetve idén május 28-a óta a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének világi elnöke, aki többek között elmondta, a határon túli csoportokkal körlevelek formájában folyamatosan tartják a kapcsolatot.

− Szent Mónika napja augusztus 27-én van, közösségünk 30 éves fennállását ünnepelte, ma pedig az itteni csoport ünnepeli a 20. éves fennállását, és ebből az alkalomból 20 fős csapattal érkeztünk Szenttamásra. Magyarországon eddig csaknem 90 csoporttal ismerkedtem meg, több ezer követővel, de pontosan nem tudni, hány csoport is létezik, a nagyobb városokban ugyanis több plébániahivatal van, és csaknem mindegyikben működik egy-egy imacsoport – mondta a világi elnök.

Az ünnepi szentmisére nagyon sokan eljöttek (Fotó: Paraczky László)

Az ünnepi szentmisére nagyon sokan eljöttek (Fotó: Paraczky László)

A közösség történetét összefoglalva kiemelte, az első Szent Mónika közösséget Spanyolországban alapították gyermekeikért imádkozó édesanyák, 1987-ben. Egy összejövetelen az egyik édesanya feltette a kérdést, hogy miként menthetnék meg a gyermekeket a világ zajától és attól, hogy elvigye őket  a világ, mire azt a választ kapta, hogy naponta imádkozzanak a gyermekekért. Szent Ágoston édesanyját, Szent Mónikát, a „gyermekeiért szüntelenül imádkozó anyát” választották példaképül és névadó-pártfogójuknak, aki 18 évig imádkozott a fiáért, Ágostonért, hogy megtérjen. Így alakult az első közösség és terjedt a világban, így került sor öt évvel később az első magyarországi csoport megalakulására is.

Az ünnepi szentmisét megelőzően Tóth Dávid és Kiss Sebestyén előadásában felcsendült a Hallelujah című sláger magyar-angol változata, majd a jelenlévőket Zsúnyi Tibor helyi esperesplébános köszöntötte, és többek között kiemelte:

− A tavasz folyamán érlelődött meg a gondolat, hogy jó lenne Szenttamáson összejönni és megemlékezni a megalapítás évfordulójáról. Bármely lelkiségi mozgalom, amely előbbre viszi a hívek lelki fejlődését, befogadásra talál a plébánián. A Mónika közösség havi rendszerességgel találkozik és egyházközségünk egyik biztos oszlopa. Jó volt, hogy Temerinből ft. dr. Szöllősi Tibor atya, Kishegyesről ft. Brasnyó Ferenc esperesplébános is ellátogatott hozzánk. Ft. Balažević Dušan káplán atyával a házigazda szerepét láttuk el. Bízunk benne, hogy még sok évfordulót megérünk, és Isten áldását kérjük az imádkozó édesanyákra.  

Kürtösi Krisztián atya, a közösség lelki vezetője Magyarországon újabb szempontokkal gazdagította az eddigi imákat, felfrissítette és új fényben mutatta be a „mónikás” lelkiséget, emiatt a vasárnapi imaóra minden csoport számára gyümölcsöző volt.

Csoportfotó a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj iskola udvarában (Fotó: Paraczky László)

Csoportfotó a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj iskola udvarában (Fotó: Paraczky László)

− A szenttamási látogatás idén tavasszal fogalmazódott meg, amikor az itteni imacsoport képviselői Zsúnyi Tibor atyával Kiskunmajsán járt, hogy közösen ünnepeljen velünk a magyarországi országos találkozónkon. Meghívtak bennünket, hogy látogassunk el az itteni találkozóra, és együtt adjunk hálát a 20 évért. Magyarországon pedig tegnap adtunk hálát a 30 éves évfordulóért. Azokban az időkben, miután fellélegzett az ország, lehetőség volt arra, hogy közösségek alakuljanak. Ott volt a vágy is, hogy azok a gyermekek, akik nem találkoztak az egyházzal, lehetőséget kapjanak arra, hogy az édesanyák révén visszatérjenek az egyházba. A téma most is időszerű. Más módon, más okok miatt, de az imádságnak egy nagyon fontos tényezőnek kell lennie nemcsak az édesanyák életében, hanem minden keresztény ember életében − fogalmazott a közösség lelki vezetője.

Az első Szent Mónika csoport 1992-ben alakult Kalocsán, ami pedig a vajdasági szervezeteket illeti, először Temerinben, majd Keviben jött létre egy-egy imacsoport, néhány év múlva pedig már egyre többen voltak. Évente egy nagytalálkozót tartanak Magyarországon és két regionális találkozót, amelyet kisebb települések szerveznek.

− Az imacsoportok fő küldetése, hogy édesanyaként ott legyenek imáikkal a felnövekvő gyermekeik mellett, és a hitükért imádkozzanak. Nagyon fontos, hogy az édesanyák, amikor a gyermekek kezdenek kiröpülni a családi fészekből, ne nézzék tétlenül gyerekük útkeresését és esetleges bukdácsolását, hanem imával kísérjék azt. A mai időkben egy tizenévesnek nagy kihívásokkal kell szembesülni, gyorsan megtapasztalja a kudarcot, a kilátástalan helyzetekben pedig Isten ellen fordul. Az édesanyák imádsága az, ami ha látványos eredmények nélkül, de megtartja az úton, hogy amikor a gyermek felnő és saját lábra áll, visszataláljon ahhoz az Istenhez, akinek köszönheti létét, és akinek a kegyelme soha nem hagyta el – magyarázta Petri Erika, a temerini imacsoport tagja.

Kókai Jolán, a kishegyesi Mónika csoport vezetője elmondta, a csoport öt éve működik, és 22 tagot számlál.

− Szent Mónika, a keresztény édesanyák védőszentje az imáival vezette helyes útra a fiát. Gyermekéből később püspök lett. Szerintem ez késztet minden édesanyát, aki kereszténynek érzi és vallja magát, hogy imádkozzon a gyermekeiért, családjáért. Mindez valóban nagy lelki erőt ad az élethez – mondta Kókai Jolán. Hozzátette, a kishegyesi csoport összejöveteleit minden hónap utolsó csütörtökjén tartja, évi egy alkalommal pedig hálaadó szentmisén vesznek részt, és megemlékeznek az elhunyt tagokról.

Hulala Katalin, a 20 éves fennállását ünneplő szenttamási csoport tagja az ünnepséget követően köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a vasárnapi rendezvényhez.

− Hónapok óta készültünk az ünnepségre a Kézimunka-kedvelők Egyesületével együtt, amely ez alkalomból egy nagyon szép kiállítással tette szebbé az évfordulót. Köszönet a gyerekeknek, akik besegítettek a szentleckénél és az olvasmányoknál, az iskola igazgatónőjének, aki lehetőséget adott arra, hogy az agapét itt szervezzük meg, mert a hittanteremben nem fért volna be a mai napon érkezett mintegy 150 vendég. Megtiszteltetés számunkra, hogy a községi vezetőség a szervezéshez anyagilag is hozzájárult, köszönet Brasnyó Nándornak és Erikának, akik ugyancsak anyagilag hozzájárultak az agapéhoz, továbbá az önkormányzat két tagjának, Kocsis Krisztiánnak és Szabados Fodor Beátának, akik eljöttek a rendezvényre – mondta Hulala Katalin.