2024. március 29., péntek

Nem lesz áramkorlátozás és további drágítás

Az oktatási és egészségügyi intézményekre nem vonatkoznak a takarékossági ajánlások

Folyamatos lesz az áramellátás, az illetékesek fontolóra sem vették az áramkorlátozások bevezetését – nyugtatta meg ismételten a lakosságot Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter, miután A szerbiai körzetek megújuló energiaforrásai elnevezésű projektum keretében Kragujevacon együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Azt állítja, hogy mindaz, amit a kormány eddig, különösen az év eleje óta áramügyben tett, elégséges alapot nyújt a zavartalan ellátáshoz.

– Igyekezzünk csökkenteni a fogyasztást, hogy minél kevesebbet kelljen fordítanunk behozatalra. A nyáron a szükségletek 4–11 százalékát voltunk kénytelenek külföldről behozni, a napokban a felerősödő szélnek köszönhetően 4–7 százalékkal itthon is sikerült többet termelnünk, sőt valami keveset exportáltunk is, de a tél folyamán biztosan behozatalra szorulunk, ezért szorgalmazzuk a takarékosságot. Újabb drágítás nem lesz sem a háztartások, sem az ipar számára, noha nálunk a villanyáram mindkét kategóriában sokkal olcsóbb, mint Európában. Van elegendő fűtőolaj, nyersolaj, kőolajszármazék, földgáz, a hiányzó villanyáramot pedig behozatallal pótoljuk. Vannak válságterveink, váratlan helyzetekre is felkészültünk, és ha szükség lesz rá, az árutartalékokból küldünk fűtőolajat a városoknak, hogy a lakásokat melegen tarthassák – vázolta a helyzetet a miniszter. Cáfolta azokat a laphíreket, melyek szerint az iskoláknak elrendelik, hogy maximum 20 fokra fűtsék fel a tantermeket.

Zorana Mihajlović: Van elegendő fűtőolaj, nyersolaj, kőolajszármazék, földgáz, a hiányzó villanyáramot pedig behozatallal pótoljuk (Fotó: Beta)

Zorana Mihajlović: Van elegendő fűtőolaj, nyersolaj, kőolajszármazék, földgáz, a hiányzó villanyáramot pedig behozatallal pótoljuk (Fotó: Beta)

– Gyakran hallani, hogy az energiaügyi minisztérium elrendelte, hogy mérsékeljék a fűtést az iskolákban, óvodákban. Ez nem igaz. Takarékossági ajánlásaink a közvállalatoknak, az államigazgatásnak, a helyi önkormányzatoknak, az állami intézményeknek szólnak, és nem vonatkoznak az iskolákra, óvodákra, kórházakra. Ezek kivételt képeznek mindenféle takarékossági intézkedés alól – nyilatkozta Mihajlović újságíróknak. Elmondta, eddig 73 önkormányzat, 29 közvállalat és 18 állami intézmény küldte meg a minisztériumnak a takarékossági tervét, a lista várhatóan október 1-jére lesz teljes.

A megújuló energiaforrások minél nagyobb arányú kiaknázását célzó okmány kragujevaci aláírása kapcsán Mihajlović azt mondta, hogy ennek köszönhetően 11 önkormányzat lakosságának teremtenek stabilabb távfűtési rendszert és egészségesebb környezetet. A 11 város, illetve község képviselőivel az energiaügyi miniszteren kívül Matteo Colangeli, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank nyugat-balkáni igazgatója, valamint a svájci gazdasági ügyekért felelős államtitkárság nevében Urs Schmid, Svájc belgrádi nagykövete írta alá a szándéknyilatkozatot.