2024. április 20., szombat

Eltűnhet a San Siro

Az 1925-ben épített, majd az 1990-es olaszországi vb előtt egy évvel felújított híres San Siro stadiont röviddel a 2026-os téli olimpia után teljesen lebontják, ha az eddigi bérlők, a Milan és az Inter terveit hivatalosan is jóváhagyják. 2026 telén ugyanis még ez a stadion ad otthont az olimpia megnyitóceremóniájának, amely az utolsó hivatalos esemény lesz benne, majd jönnek a buldózerek, eltüntetik a 100 éves múltra visszatekintő régi falakat, és a szomszédos területen The Cathedral néven építenek új arénát. Az eredeti tervek szerint a San Siro jellegzetes külső oszlopainak egyikét megtartották volna, ám az insidethegame.biz portál a La Gazzetta dello Sportra hivatkozva arról számolt be, hogy a két futballklub immár a jelenlegi stadion teljes lebontását javasolja. A Populous nevű cég, amely korábban a Wembley, a Tottenham, a 2000-es sydney-i, a 2012-es londoni olimpiai, valamint az új Yankee Stadionon is dolgozott New Yorkban, felvázolta az új 60 ezres aréna terveit.

Szerintük az új San Siro lesz „Európa legnagyszerűbb stadionja”, ahol az „egyedi ülésrendszer” közelebb hozza a szurkolókat az eseményekhez. A becslések szerint a projekt 1,2 milliárd euróba kerül, amely nemcsak a stadion építési a költségét takarja, hanem magában foglalja az egész kerület felújítását és a hivatalos nevén Stadio Giuseppe Meazza összes bontási költségét is. Amennyiben az AC Milan és az Inter Milan megkapja a végső engedélyt, terveik szerint a 2027/2028-as szezontól már az új helyszínen fogadhatnák a nézőket.

Az ügy kapcsán nyilatkozott Silvio Berlusconi, a Milan egykori tulajdonosa is. „A San Siro a szívemben van, mint minden milanista és milánói szívében. Itt a Milan, de az Inter is kitörölhetetlen lapokat írt az olasz futball történetébe. Az új stadion építése lehet, hogy a két milánói csapat jövője szempontjából fontos döntés, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan sportszimbólumot, mint a San Siro, egyszerűen lebontanak. Mindent meg lehet és kell tenni, hogy ne veszítsük el a labdarúgásunk emlékét, amely a milánói és lombardiai kollektív identitás egyik, sőt azt mondanám, nem is másodlagos darabja” – mondta az üzletember, aki jelenleg a Monza tulajdonosa.

Matthäus: Nem csak csatárposzton vannak gondok

Lothar Matthäus korábbi magyar szövetségi kapitány szerint a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő német válogatottnak nem csak csatárposzton vannak gondjai. A 61 éves német válogatottsági rekorder a Welt című napilapnak adott interjúban azt mondta, a Nationalelf jó úton halad a november 20-án kezdődő katari vb-t illetően, ugyanakkor a sportági szövetség (DFB) a felelős azért, hogy bizonyos posztokon nem megfelelő a játékosok fejlődése. „Alig van jól felépített jobb és bal oldali védőnk, emiatt pedig a DFB-nek fel kell tennie a kérdést, hogy mit csinált rosszul az elmúlt években. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a futballisták felépítését illetően már rájöttek a gondokra, és folyamatosan változtatnak bizonyos dolgokon az edzésmunkát illetően – nyilatkozta Matthäus. – A kapitány talán egy-két helyen kipróbál új játékosokat, de nyolc-kilenc poszton egyértelmű, hogy kik lesznek a kezdők” – vélekedett.

A Barca 274 millió eurós nyereséget vár

A Barcelona 98 millió eurós profittal zárta a 2021/22-es pénzügyi évet, a következő szezonra pedig 274 milliós plusszal számol – derül ki a klub közleményéből. A katalánok 1,017 milliárd eurós forgalmat könyveltek el az elmúlt esztendőben, ami számításaik szerint 1,255 milliárdra emelkedhet jövőre. A Barcelona pluszbevételekre tett szert azzal, hogy eladta televíziós jogainak 25 százalékát, amiből 500 millió euró folyt be, valamint 200 milliót kapott a Barca stúdió 49 százalékáért. Ennek nyomán a liga 800 millió euróval megemelte a klub költési határait, így a csapat összesen 150 millióért igazolta Robert Lewandowskit, Raphinhát, Jules Koundét, Andreas Christensent, Hector Bellinit és Marcos Alonsót.