2024. március 29., péntek

Mesék az űrről, az erdőről és a szerelemről

Szegedi Borsszem Jankót és boszniai szerb, valamint szabadkai előadást is láthattunk a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon

A második feléhez ért a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, amelyet az érdeklődők Szabadkán kísérhetnek figyelemmel. Miután az orosz társulat lemondta a vendégszereplést, a szervezők a szegedi Kövér Béla Bábszínház Borsszem Jankó című produkcióját várták a versenyprogramba. Ezt a közönség szerda estefelé tekinthette meg a Jadran színpadon. Az előadást Sardar Tagirovsky rendezte, aki sajátos munkamódszereiről ismert, a Borsszem Jankó pedig az első ilyen jellegű, bábos munkája. Kiss Ágnesnek, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatójának elmondása szerint egy nagyon izgalmas látásmódú rendezőről van szó, akinek megtetszett a Borsszem Jankó népmese és végül az űrbe költöztette. Az előadásban Borsszem Jankó három nővére megmentésére siet, akiket gonosz sárkányrobotok tartanak fogságban. Az izgalmas, kalandos, ugyanakkor lágy és érzelmes produkció a látványában is magával ragadó, a nagy, mozgatható, forgó díszlet egy fantasztikus űri világot varázsol elénk, a zenéje pedig szintén hangulatossá teszi ezt a különleges előadást, amely egy különleges kisfiúról szól.

Jelenet a szabadkai előadásból (Fotó: Lukács Melinda)

Jelenet a szabadkai előadásból (Fotó: Lukács Melinda)

A szerdai nap első előadása a boszniai Szerb Köztársaságból érkezett és az erdőbe kalauzolta a nézőket. Írója és rendezője Tamara Kučinović, aki egyebek között a természet és a szerelem erejére hívta fel a figyelmet. Előadása egy lányról szól, aki farkassá változik és azt hiszi, egyedül van, márpedig nincs. Ezt az előadást is nagy, egész színpadot betöltő díszlet jellemzi, valóban úgy érezhettük, mintha erdőben lennénk, a színészek pedig farkasjelmezeket viseltek. Egy misztikus produkcióról van szó, amely megható és érzelmes jelenetekben is bővelkedik.

Az erdőben találtuk magunkat a boszniai Szerb Köztársaság előadásán (Fotó: Lukács Melinda)

Az erdőben találtuk magunkat a boszniai Szerb Köztársaság előadásán (Fotó: Lukács Melinda)

A szabadkai Gyermekszínház egy szép roma történettel, az Anna Vovchok rendezte Szerelem és hegedű című előadással vett részt a fesztiválon. Az előadás szerb nyelvű, de az nem jelenti azt, hogy nem hangoznak el benne magyar nevek, vagy épp egy magyar dal. A történet főszereplője egy fiú, aki gyönyörűen tud hegedülni, mindene a hegedűje, amikor viszont szerelmes lesz, a párja döntés elé állítja. Azt kéri tőle, hogy törje szét a hegedűjét és most már csak őt szeresse. Ne kelljen osztoznia a szeretetén egy hangszerrel. Vajon hogyan dönt a fiú? Mivel egy új előadásról van szó, amelyet a Gyermekszínház a múlt évad legvégén mutatott be, mi most nem áruljuk el, inkább arra a biztatjuk a színházkedvelőket, hogy kísérjék a színház repertoárját és alkalomadtán tekintsék meg. Az előadásban mások mellett Árokszállási S. Márta színművésznő, a szabadkai Gyermekszínház igazgatója is játszik.