2024. április 19., péntek

Elismerés helyett beletörődés

Az államfő szerint Szerbiát az izoláció veszélye fenyegeti, ha nem fogadja el a legújabb Koszovó-ügyi javaslatot

New Yorkban helyi idő szerint ma 18 óra körül (közép-európai idő szerint éjfélkor) szólal fel az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakának általános vitája során Aleksandar Vučić szerb államfő, aki azt mondta, Koszovó kérdése vagy más aktuális témák kapcsán nem helyezkedik védekező álláspontra, hanem megosztja a világszervezet képviselőivel azokat a gondokat, amelyek a szerbiai polgárok életét meghatározzák. Az ülésszakon 92 ország elnöke vagy királya vesz részt, 58 kormányfő érkezett New York-ba, a többi ország pedig külügyminisztereit, kormányfőhelyetteseket vagy államfői küldötteket delegált a tanácskozásra. Vučić Volodimir Zelenszkij ukrán államfő videoüzenetét követően kap majd szót.

New Yorkba érkezését követően adott nyilatkozatában a szerb elnök elmondta, nehéz időszak előtt állunk, mert nem kizárt az sem, hogy az országot az izoláció veszélye fenyegeti, amennyiben nem enged a nyugati nyomásnak Koszovóval kapcsolatban. Mint mondta, a legutóbbi találkozón nem kívánta átvenni a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd új alapokra helyezéséről szóló francia–német tervet, amelyről a napokban olyan információk láttak napvilágot, hogy Szerbiának komoly anyagi, gazdasági támogatást és tíz éven belüli uniós csatlakozást nyújtana cserébe azért, hogy lehetővé tenné Koszovó számára a különféle nemzetközi szervezetekbe való felvételt, beleértve az ENSZ-tagságot is. A dokumentum, a kiszivárgott információk szerint, nem követelné Belgrádtól Koszovó elismerését, inkább passzív szerepet várna el, valamint az eddigi Koszovóval szembeni nemzetközi lobbi berekesztését. Vučić közölte, van már annyira tapasztalt politikus, hogy a javasolt iratot nem vette át, mint mondta, azzal is tisztában kell azonban lenni, hogy mindennek következménye van. Ha például Szerbia engedélyezi Koszovó felvételét az ENSZ-be, azzal meggátolja saját magát minden további intézkedés foganatosításában a koszovói függetlenség ellen, ha viszont megakadályozza azt, nem kizárt, hogy komoly kiközösítésnek teszi ki magát. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy országunk nem fogadhatja el a pristinai felvételt a nemzetközi szervezetekbe.

ÚJ NEMZETI MOZGALOM

Tegnap a nap folyamán Vučić kijelentette, fél éven belül egy új nemzeti érdekképviseleti mozgalmat hoz létre, melynek célja az egységes fellépés lesz az országot érintő problémákkal szemben. Szerbia megmaradása és fejlődése érdekében tevékenykedik majd ez a mozgalom, szembeszáll minden olyan „politikai betegséggel”, amely felemésztette a szerb társadalmat az utóbbi időben. Aláhúzta, ki kell taposni a normális és tisztességes Szerbia jövőbe vezető útjának ösvényét, szembe kell szállni azokkal, akik egy nap alatt tönkretennék az államot, s azokkal, akik elismernék minden további nélkül Koszovót is. A tisztességes Szerbia a megoldás, amelyben mindenki biztonságban érezheti magát, a béke, a stabilitás, a következetesség Szerbiájára van szüksége minden itt élőnek, vélekedett.

OROSZ SEGÍTSÉG A BAJBAN

Mindeközben Moszkvában szerbbarát üzeneteket fogalmazott meg Vlagyimir Putyin orosz elnök a nagykövetek fogadásán. Azt mondta, Szerbia továbbra is számíthat a baráti és testvéri orosz állam segítségére, beleértve a legitim követeléseinek megvalósítását, területi integritásának és szuverenitásának a támogatását is. Stratégiai partnerség kapcsolja össze a két államot, mely a hagyományos barátságon, kulturális, szellemi és történelmi hagyatékon alapszik, jelentette ki.

HUSZONÖT ORSZÁG GONDOLTA MEG MAGÁT

A szerbiai reakciók lényegesnek nevezték Vučić New York-i látogatását és az ENSZ Közgyűlése előtti felszólalását. Nebojša Čović korábbi kormányfő-helyettes, a koszovói koordinációs testület korábbi elnöke szerint a közgyűlés margóján zajló beszélgetések az igazán fontosak, amelyek elemzik majd a helyzetet és a francia–német javaslatot is. Szerinte szemantikai eltérés van csupán a korábbi követelésekhez képest: ez a dokumentum nem kéri Koszovó elismerését, hanem a függetlenség elfogadását. Nemanja Starović külügyi államtitkár arról beszélt, hogy az államfő hamarosan bejelenti, melyik újabb hét állam vonta vissza Koszovó függetlenségének az elismerését. Közölte, Szerbia már 25 országot győzött meg arról, hogy korábban elhamarkodott döntést hozott.