2024. március 29., péntek

Olcsóbb, de mennyivel?

A takarékossági kedvezményt a villanyáram csupán egyes költségtételeire számolják el

Minél több kilowattóra villanyáramot spórol meg egy háztartás, annál nagyobb kedvezményt kap – ezen elv alapján számolják el október 1-jétől jövő év márciusáig a lakosok áramszámláit. Az energiaválság ugyanis takarékossági intézkedésekre öszönözte a szerb államvezetést is. Aleksandar Vučić államfő korábbi bejelentése szerint 5–30 százalékos kedvezményben részesülnek azok a lakosok, akik kevesebb áramot fogyasztanak az adott hónapban, mint a múlt év azonos havában. A takarékossággal arányosan elszámolt kedvezményeket azonban nem az áramszámla végösszegére vonatkoztatják, hanem a fogyasztáshoz kötődő tételekre – figyelmeztet a hazai sajtó.

Az energiahatékonyság fejlesztésére és a közmédia szolgáltatásáért már nem jár kedvezmény (Ótos András illusztrációja)

Az energiahatékonyság fejlesztésére és a közmédia szolgáltatásáért már nem jár kedvezmény (Ótos András illusztrációja)

A Nemzetbiztonsági Tanács javaslata szerint amennyiben a háztartások 5-20 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak a tavalyi kimutatáshoz képest, akkor a már alkalmazott kedvezmények mellett további 10-15 százalékkal csökkentik majd számukra a villanyáram árát. 20-30 százalékos takarékoskodás esetén 20 százalékos árcsökkentést irányoznának elő, ha viszont sikerül 30 százalék feletti megtakarítást elérniük, akkor 30 százalékkal olcsóbban számolják el számukra az elfogyasztott mennyiséget.

A kedvezményt viszont az áramszámla első három tételére számolják el: a megengedett áramerősségre kivetett díjszabásra, a szolgáltató által felszámolt alapköltségekre és az elfogyasztott energiamennyiségre. A kiemelt áramtermelők ösztönzésére, illetve az energiahatékonyság fejlesztésére vonatkozó tételek alatt felszámolt összegekre viszont nem vonatkozik a takarékossági kedvezmény, ahogyan a közmédia szolgáltatásáért felszámolt előfizetési díjra sem.

Az előző év ugyanazon hónapjához viszonyított takarékosságra vonatkozó 5–30 százalékos kedvezményt tulajdonképpen a villanyszámlán szereplő 4. tételre vonatkoztatják. Az „elszámolási időszakra vonatkozó költségként" feltüntetett sor ugyanis összegzi az áramszámla első három tételét. A fogyasztás mértékéhez kötődő összegből vonják le a takarékosság mértékével arányos kedvezményt, majd ezt tovább csökkentik az eddig is érvényben levő kedvezménnyel, amit a határidőn belüli költségtérítés esetén számolnak el a lakosoknak.

Ótos András illusztrációja

A kedvezmény az áramszámla első három tételére vonatkozik (Ótos András illusztrációja)

A kedvezmények leszámolása után kapott összegre számolják rá azokat a tételeket, amelyeket az eddigiekben is hozzáadtak a fogyasztás összköltségéhez. A kedvezmény tehát nem vonatkozik például a kiemelt áramtermelők öszönzéséért, illetve az energiahatékonyság fejlesztéséért elszámolt összegekre. Az ezen tételek alapján feltüntetett költségek viszont takarékosság esetén valamelyest alacsonyabbak lesznek a korábbiaknál, hisz a szolgáltató az elfogyasztott kilowattóra alapján számolja el őket.

Az új összesítésre továbbra is 7,5 százalékos jövedéki adót számolnak el, illetve mindehhez hozzáadódik a 20 százalékos általános forgalmi adó is. Az így kapott összegre már csak az energiaellátás szempontjából veszélyeztetett fogyasztók kapnak további kedvezményt. A végösszegbe pedig belekerül a közmédia szolgáltatásáért felszámolt 299 dináros előfizetési díj is.

A szerb kormány a szeptember 16-ai határozatában javasolta a Szerbiai Villanygazdaságnak, hogy az említett takarékossági kedvezményt az energiaválságra való tekintettel hat hónapig számolja el a lakosoknak. Tehát október 1-jétől jövő év márciusáig takarékoskodhatnak az árammal a polgárok.