2024. április 19., péntek

Mindent a csicseriborsóról

Az óbecsei Innova Alkotók és Újítók Társasága szervezésében pénteken Minden, amit tudni kell a csicseriborsóról címmel a Than Emlékházban szakmai napot, valamint előadásokat tartottak magáról a növényről is, a termesztéséről, illetve a felhasználási lehetőségeiről, a belőle készült ételeket a nap folyamán pedig meg is lehetett kóstolni.

– Az idei évadban ez az első bemutatónk, és azért esett a választásunk a csicseriborsóra, mert a növény vidékünkön még nem annyira ismert, termesztése most van feltörőben. A nap folyamán bemutatjuk a termesztését és felhasználásának lehetőségeit. A növényt nemcsak az étkezésben, hanem kozmetikumként is elkezdték használni, szappant készítenek belőle – mondta Dosztán Tibor, az egyesület elnöke, majd hozzátette, hogy az év végéig havonta terveznek előadásokat tartani a csicseriborsó használatáról az élet minden területén.

A növényről a bácsföldvári Nemanja Mirilov termelő beszélt, az ő elmondása szerint egy fehérjedús növényről van szó.

– Bemutattuk a növény termesztését és előkészítését, az ültetésétől az asztalra kerüléséig. Gazdaságunk nemcsak termeszti a csicseriborsót, hanem fel is dolgozza azt. Készítünk belőle lisztet, tésztát, csipszet, és ami nagyon fontos, gluténmentes, magas fehérjetartalmú készítményeink vannak – mondta a termelő.

A jelenlévőknek a nap folyamán vegetáriánus csicseriborsó-gulyás is készítettek, amit az érdeklődők meg is kóstolhattak.