2024. április 18., csütörtök

Jelentősen csökkent a népesség

Becslések szerint a születések számának csökkenése és a kivándorlás miatt 700 ezerrel kevesebben vagyunk, mint 2011-ben

Szerbia ma, a becslések szerint 6,5 polgárt számol. Ivan Marinković demográfus szerint ilyen tendencia mellett az ország népessége a II. világháború utáni lélekszáma alá csökkenhet. A legutóbbi népszámláláskor (2011-ben) 7.186.862 polgárt vettek számba, 48,69 százalékuk volt férfi, 51,31 százalékuk nő. Akkor az átlagéletkor 42,2 év volt. A születések és elhalálozások számát tekintve ez a szám jelentősen csökkent, ennek alapján a Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai alapján Szerbia lakossága 6,8 millió körül van, ám ez a statisztika nem vette figyelembe a kivándorlást – mutat rá a Novosti.

– Ha a kivándorlást is figyelembe vesszük, akkor a becslések szerint most 6,5 millió alatt lehet a lélekszám, a század közepére pedig várhatóan 3,5-4 millióan leszünk, ami kevesebb, mint a II. világháború után, ugyanis 1948-ban hatmillió polgár élt Szerbiában – nyilatkozta Marinković,  kiemelve, évente 15-20 ezerrel többen hagyják el az országot, mint ahányan Szerbiába költöznek, ezért a legutóbbi népszámláláshoz képest mintegy 700 ezer polgárral kevesebbre lehet számítani, azzal, hogy évről évre csökken a gyerekek száma is, hiszen egyre több nő dönt úgy, hogy nem vállal gyereket.

Az idei, október 1-jén kezdődő népszámlálás során azokat a külföldi állampolgárokat is összeírják, akik jelenleg Szerbiában élnek.

– Azokat is számba veszik, akik több mint egy éve hazánkban tartózkodnak, ahogy azokat is, akik több mint egy éve külföldön élnek, az ottani népesség részét képezik – mondta Marinković.

Az alig két hét múlva kezdődő népszámlálás egy hónapig tart. Összesen 15.000 népszámláló és további 2200 népszámláló-oktató vesz részt az összeírásban. A kérdőíven, amit ki kell tölteni, összesen 32 kérdés van, ami a polgárokat illeti, számos alkérdéssel, illetve további 28 kérdés vonatkozik majd a lakásra vagy a házra. Ebben az esetben is számos alkérdésre számíthatnak a polgárok. A bejelentések szerint nem papíron történik a kérdőívek kitöltése, hanem hordozható számítógépen, ám így is, a számítások szerint egy népszámláló látogatása egy háztartásban legalább fél órát eltart.

A népszámlálás első eredményeire november 30-án lehet számítani.