2024. április 19., péntek

New York-ban tárgyal Vučić

Aleksandar Vučić államfő New Yorkban azt mondta, egyesek politikai támadást folytatnak Szerbia ellen, az ő feladata pedig az ország megvédése.

Az államfő New York-ban találkozott Claudia Tenney kongresszusi képviselővel, külügyi bizottsági taggal is. Az ENSZ közgyűlésének ülésszakaszán a szerb küldöttségben jelen volt még Nikola Selaković külügyminiszter és Marko Đurić amerikai szerb nagykövet is.

Claudia Tenney egyébként az 1980-as években a New York-i jugoszláv konzulátuson dolgozott. Többször járt az akkori Jugoszláviában, ahol megismerkedett a helyi kultúrákkal és a nyelvet is elsajátította.

Az ülésszakaszt követően Vučić szeptember 21-én felszólal majd a világ vezetőinek általános vitáján is.