2024. április 20., szombat

Épül a főtér

Megkezdődött Kishegyes főterének a kialakítása – A térrendezés mellett a színházteremben és a szövetkezeti otthonban is folytatódik a munka

Tavaly a magyar állam támogatásával átfogó rendezési projektum indult Kishegyes központjában. Ennek keretében felújítják a régi szövetkezeti otthon épületét és a színháztermet, valamit új főteret alakítanak ki a színházterem előtt. A közelmúltban megkezdődött a főtér kialakítása, és amint az illetékesektől megtudtuk, a projektum lassan a vége felé közeledik.

–A projektumot követve elmondhatom, hogy ismét a megfelelő ütemben dolgoznak a kivitelezők. Azt látom, hogy azokat a módosításokat, amelyek folyamatában szükségesek voltak, a helyi közösség és a tervező beépítették. Külön öröm számomra, hogy a meglevő fák közül egy tölgyfa megmaradhat, és a jövőbeli zöldövezet részét képezi majd. Természetesen az új zöldövezetben új fák is helyet fognak kapni. A tér része lesz egy új buszmegálló is, illetve a helyi közösség a beszerzés során plusz egy buszmegállót is előirányzott. Ennek oka, hogy az út másik oldalára is új megálló kerüljön. Időközben egy bácsfeketehegyi IPA-projektum keretében Kishegyes egy új okospaddal gazdagodott. A tervezői módosítások során ez az új tér új buszmegállója mellett fog helyet kapni – mondta el Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere, majd arról is szólt, hogy a színházterem nézőtere teljesen meg fog újulni. A régi székek teljesen kopottak és szakadtak voltak, ami jól látszott, amikor a nézőtéren felgyulladtak a lámpák. Ez most teljesen felújul, az új civil központ pedig számos újdonsággal fogja várni a kishegyesieket – fogalmazott az alpolgármester.

Az új művelődési központ kialakítása tavaly ősszel kezdődött – mondta el lapunknak Sipos Tibor, a kishegyesi helyi közösség titkára.

Megkezdődött az új főtér kialakítása Kishegyesen (Lakatos János felvétele)

Megkezdődött az új főtér kialakítása Kishegyesen (Lakatos János felvétele)

– Jelenleg párhuzamosan folyik a régi szövetkezeti otthon, a színházterem és a tér adaptációja. Technikai és egyéb okok miatt a munkálatok befejezése két hónappal kitolódott, az új határidő november 25-e. Az épületeken nem annyira látványos az elmúlt időszak munkája, viszont a szövetkezeti otthon új belső struktúrája kialakult. A statikai rész 95 százaléka kész, az emeleti rész pedig teljes egészében elkészült, már a fűtési elemek is a helyükön vannak. Az egész épületre vonatkozóan be vannak építve a kazánok, a földszinten pedig részben elkészültek a gipszfalak és a könyvtár kialakítása, valamint a félemelet. Az álmennyezet egy része is kész, valamint a padlófűtés elosztói. Jelenleg a művelődési egyesület próbatermén folynak nagyobb munkálatok, és ennek függvénye a további munka. Ameddig az nem fejeződik be, addig nem tudnak haladni a lenti résszel. Ami a külső nyílászárókat illeti, elmondhatom, hogy 90 százalékban ki lettek cserélve. Mindkét épület tetőszerkezete megújult, hiányzik még az eresz kialakítása és a csatornák felhelyezése. A színházteremben folyamatban van a színpad feletti mennyezet javítása és felső szigetelése – mondta el a titkár, majd arról is szólt, hogy a mellékhelyiségekbe már behúzták a vizet, jelenleg a csempézés folyik. Emellett megkezdődött mindkét épület külső falainak szigetelése is.

A nyár folyamán a helyi közösség kiírta a közbeszerzést a belső tér kialakítására, és már szerződést írtak alá a kivitelezővel. Egy hónap alatt kell majd, hogy befejeződjön a beltér berendezése – tudtuk meg Sipostól, aki azt is elmondta, hogy már megkezdődött színházteremben a székek eltávolítása. Ez is teljesen meg fog újulni – mondta.