2024. március 28., csütörtök

A madárvédelemről tanultak az óvodások

Moholon madáretetőt és madárodúkat szereltek fel

A moholi Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet és az adai Ifix Ifjúsági Szervezet aktivistái csütörtökön három madárodút és egy nagy méretű madáretetőt szereltek fel a Čika Jova Zmaj Gyermekintézmény moholi részlegében, a Búgócsiga bölcsőde-napközi udvarán. A helyszínen Báity Ferenc, a Zöldike vezetője alkalmi madárvédelmi előadást tartott az egyik napközis csoport növendékeinek, akik ezután otthonról hozott magvakat töltöttek az etetőbe. A Zöldike vezetője kiemelte, hogy már kiskortól tanítani kell a gyerekeket a természetvédelemre, ezért rendszeresen tartanak foglalkozásokat magyar és szerb nyelven az óvodásoknak a községi gyermekintézményben, illetve a moholi madárparkban. Megjegyezte, hogy a madárpark mellett minden helyi óvodában is szereltek fel madárodút és újrahasznosított műanyagból kisebb etetőket.

– Ma egy olyan madáretetőt állítottunk fel, amit a későbbiekben, amikor kiürül, akkor a gyerekek fognak feltölteni madáreledellel. Ezzel is szeretnénk rávenni őket, hogy törődjenek a természettel, illetve megtapasztalják, hogy milyen fontos tevékenység a madárvédelem a tél folyamán. A madáretetőt azért állítottuk fel és töltöttük fel ilyen korán, mivel tudjuk, ha kitesszük, akkor arra nem fognak azonnal rászállni a madarak, ide kell szokniuk. A madáretetőt állandóan fel kell tölteni magvakkal, amivel itt is sok madarat tudunk megmenteni a tél során, amikor kevesebb élelmet találnak. Kihelyezünk még három madárodút a bölcsőde-napközi udvarára, hogy a gyerekek mindennap lássák, hogy nagyon fontos törődni a természet- és a madárvédelemmel. A madáretetőkbe általában olajos magvakat teszünk, napraforgót, diót, búzát, őrölt kukoricát és kölest – nyilatkozta Báity Ferenc.

A madárodúkat és -etetőket a Zöldike önkéntesei készítették el. Báity Ferenc elmondta, hogy a madárodúkat és -etetőket fából készítik, mivel arra törekszenek, hogy természetes anyagokból legyenek. Már nagyon sok madárodút és -etetőt helyeztek el az óvodában és a madárparkban Ada község önkormányzata és a magántámogatások jóvoltából. A madárparkban rengeteg van belőlük, és vannak benne lakók is, ami a legfontosabb. Megjegyezte, hogy mostanság nem telik rá, de korábban szerveztek a gyerekeknek olyan foglalkozást, amelyen ők maguk rakhatták össze a madárodúkat. Ezeket azután felszereltek a madárparkban, vagy a gyerekek hazavitték, és otthon állították fel.