2024. március 28., csütörtök
NEMZETI VÁGTA 2022

A hős Kishuszárok előtt tiszteleg a jubileumi Nemzeti Vágta

Október 1-jén és 2-án tartják meg 15. alkalommal a nemzet legjelentősebb lovas találkozóját Budapesten

Immár tizenötödik alkalommal telik meg lovasokkal, ennek a nemes állatnak igaz barátaival a budapesti Hősök tere október első hétvégéjén. A rendezvényre minden készen áll, miután csütörtökön a Nemzeti Lovarda főépületében ünnepélyesen megtartották az előfutamok sorsolását. Ez alkalommal azt is megtudhattuk, hogyan alakul majd az idei program.

A sorsolást megelőzően Pál Károly, a Vajdasági Vágta szervezőbizottságának tagja átadta azt a vándordíjat képező huszárkardot Székely Tibornak, a Nemzeti Vágta főkapitányának, amelyet tavaly Szabadka lovasa, Szabó Nikolett nyert meg Pipacs nyergében.

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Zsiga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikájáért felelős helyettes államtitkára is.

A megjelenteket Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a következő gondolatokkal köszöntötte:

– Nagy ünnep ez számunkra, hiszen tizenöt évesek lettünk és bizonyára sokan tudják önök közül, hogy amikor már elmúlik tizenöt éves az ember, akkor kezdődik számára a nagybetűs élet. Szubjektíven nézve sok nehézségen, küzdelmen kellett átesnünk az elmúlt másfél évtizedben, de mindig csak a szépre emlékezik az ember. Objektíven nézve már elmondhatjuk, hogy a Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr versenysorozatává nőtte ki magát, amelynek a hagyományőrzés mellett az is küldetése, hogy évről évre példaképeket, hősöket állítson a közönség elé, motiválja a fiatalokat és összekapcsolja a lovasokat a határon innen és túl.

A Nemzeti Vágta minden évben valamely történelmi személy, vagy személyek előtt tiszteleg. Hogy kire, pontosabban kikre esett idén a választás, arról Kedves Gyula ezredes, történész ismertette meg a jelenlevőket:

– Az idei verseny három rendkívül bátor gyermek előtt tiszteleg. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről. A 15. Nemzeti Vágta Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emlékét őrzi majd.

Kishegyes lovasa az első futamban fog versenyezni az előfutamok során (Kiss Zoltán felvétele)

Kishegyes lovasa az első futamban fog versenyezni az előfutamok során (Kiss Zoltán felvétele)

Szotyori Nagy Kristóf a Nemzeti Vágta versenyigazgatója elmondta, hogy az idén négy határon túli és nyolc magyarországi elővágta zajlott. A 15. Nemzeti Vágta alkalmából pedig a programok is a 15-ös szám köré szerveződnek, az esemény látványos eleme lesz, amikor 150 gyermek vonul majd fel lóháton a vasárnapi döntő napján. Azt is megtudhattuk, hogy a Kishuszár Vágtán idén a tavalyi 25 helyett 30 versenyző lovagolhat majd a Hősök terén. A Nemzeti Vágta október első hétvégéjén a budapesti Hősök terén kerül megrendezésre, 60 magyarországi és határon túli település lovasa versenghet a leggyorsabbnak járó elismerésért. A szombati napon ötfős előfutamokon vesznek részt a lovasok. A 12 előfutam győztese automatikusan középdöntőbe jut, valamint az utánuk következő 13 legjobb időeredményt elért lovas is továbbjut a középdöntőbe. Az öt középfutam győztese jut aztán tovább a vasárnap esti döntőbe. Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően az idén is lesz nemzetközi futam, amelyen 12 ország indul. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, huszár- és hagyományőrző-felvonulás, kocsitoló verseny és jótékonysági sztárfutam is. A közönség láthatja többek között a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszalegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatóját is. A programokat az Állami Ménesgazdasági Szilvásvárad lipicai lovai zárják a méneshajtáson.

Ezt követően került sor az előfutamok sorsolására, ami számunkra kedvezően alakult, legalábbis annyiban, hogy nem kerültek egy előfutamba lovasaink.

Kishegyes lovasa Ácsteszér, Alsópáhok, Vámospércs, és Püspökhatvan lovasával került az első futamba. A címvédő szabadkai versenyző a második futamban rajtolhat Békéscsaba, Sepsiszentgyörgy, Ajak Nagyhalász lovasaival. Temerin a nyolcadik előfutamban Vácduka, Hortobágy, Pozsonyeperjes, Őcsény, versenyzőivel küzd meg a továbbjutásért, míg Adorján ellenfelei a tizedik selejtezőben Gesztely, Naszály, Szilvásvárad és Domonkosfa lesznek.

A futamok mellett Vágta korzóval és színes programokkal várják majd a közönséget a szervezők, ahol minden bizonnyal most is népszerű lesz majd a Vajdasági Vágta és Szerbia standja, az itteni turisztikai lehetőségek bemutatásával. Aki nem tudja a helyszínen követni a Nemzeti Vágta történéseit, az a Duna TV jóvoltából a képernyőn kísérheti a leglátványosabb és legizgalmasabb eseményeket.