2024. március 29., péntek

Megtartják a felvonulást

A Pride Szervezők Szövetsége (EPOA) bejelentette, hogy megtartják Belgrádban ma a büszkeségnapi felvonulást. A szervezet hozzátette, hogy a nemzetközi közvélemény felől érkező, több hétig tartó nyomásgyakorlás után Ana Brnabić kormányfő közölte, hogy az Europride keretein belül tervezett séta biztonságát garantálják.

Kristine Garina, az EPOA elnöke bejelentette, hogy a felvonuláshoz külföldi diplomaták, az Európai Parlament képviselői is csatlakoznak, de várják a szerbiai miniszterelnököt is.

Garina üdvözölte a kormányfő kijelentését, és aláhúzta, örül annak, hogy teljesítette 2019-ben tett ígéretét.

Úgy fogalmazott, hogy a Pride a szeretet ünnepe, az egyenlőség mozgalma, és az emberi jogok tiszteletben tartásáért vívott globális harc. Az európai értékek megvalósítása, amely senkire sem jelent veszélyt, így Szerbiára sem.

Mint mondta, a belgrádi esemény az Europride 30 éves történelmének legfontosabb rendezvénye.

Brnabić korábban azt mondta, hogy mindenki biztonságban lesz a felvonuláson, és hogy az elmúlt egy hét alatt egy incidens sem történt, pedig 130 rendezvényt tartottak a belgrádi Europride keretein belül.

Hozzátette, hogy ez Belgrád és Szerbia igazi arca, mert Szerbia egy nyitott és szabad társadalom, és mindenkit szívesen fogad – közli a Szerbiai RTV.