2024. március 29., péntek

Ünnepelt a szenttamási magyarság

A szentmisék mellett díjkiosztó, kulturális műsor, kézimunka- és kalácskiállítás, valamint játszóház is volt

Templombúcsút ünnepeltek szeptember 14-én Szenttamáson, ami egyúttal az itteni magyar közösség legnagyobb ünnepének számít. A Szent Kereszt felmagasztalása templomban 10 órakor és 17 órakor ünnepi szentmisét tartottak, ez mellett pedig gazdag kulturális program, különböző rendezvények, gyermekprogramok várták a látogatókat.

A templomudvarban a jelenlévőket először Zsúnyi Tibor szenttamási plébános és Milica Zarić polgármester-helyettes köszöntötte, majd a Dédmamáink kalácsa rendezvény eredményhirdetése és a díjkiosztó következett. Azt követően az első alkalommal megrendezett Bácska szíve pálinkaverseny legjobbjai vették át az elismeréseket, megajándékozták a 2022-ben megkeresztelt gyermekeket, majd Süge Zsolt és Kovács Blanka vezetésével a hittanos diákok műsorszámát láthatta a közönség.

Az Arany János MME az idén az Értünk-díjat Füstös Illésnek, a Hagyományápoló Klub alapító tagjának, a Reménységünk-díjat pedig szerteágazó tevékenységéért Szabó Robertina középiskolás diáklánynak ítélte oda.

Az ünnepségre a szervezők meghívták Szenttamás két magyarországi testvérvárosának, Orosházának és Jánoshalmának a delegációját is.
Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere a testvérvárosi kapcsolatok ápolásáért és a diákcsere-programban kifejtett tevékenységéért köszönőlevelet adott át Paraczky László újságírónak, Czeller Zoltán, Jánoshalma polgármestere pedig az egyház keretében tevékenykedő Paska Klárát és Tibort jutalmazta meg. Ők 21 évvel ezelőtt kezdeményezték az akkor még romos kálvária felújítását.

A kulturális műsor a Szenttamási citerások, a Hagyományápoló Klub Csalogány asszonykórusának fellépésével folytatódott.
Füstös Erzsébet, a 25 éve működő szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesületének elnöke elmondta, az ügyes kezű asszonyok sok évre visszamenőleg kiállítással is készültek a búcsúra érkező vendégek és látogatók fogadására.

− Az idén a szenttamási Hagyományápoló Klubbal közösen készítettük a kiállítást, sokféle technikát láthatnak az érdeklődők. A járvány előtt erre az alkalomra a vidéki kézimunka-csoportokat is meghívtuk, és látványos felvonulással, lobogókkal vonultunk a kálváriára, az itt tartott keresztúti ájtatosságot követően pedig az ünnepi szentmisén vettünk részt, ami lényegében a központi eleme a templombúcsúnak. A járvány miatt sajnos ez a hagyomány megszakadt, első alkalommal kapcsolták azonban össze a szervezők a Dédmamáink kalácsa rendezvényt és a Bácska Szíve pálinkaversenyt a búcsúval – mondta Füstös Erzsébet.

Srek Edit, a Hagyományápolók klubjának Tulipán kézimunka-csoportjának vezetője elmondta, a kiállításra az asszonyok többféle technikával készült mukát hoztak: − A riselt terítők mellett matyó, szigetvári, kalocsai- és lyukhímzéssel készült darabok is láthatók. A klubban történő hétfő délutáni összejöveteleken mind több szó esik a készülő lyukhímzéses terítőkről, amelyek Zentán kerülnek zsűrizésre, majd Topolyán állítják ki őket.

A Dédmamáink kalácsa elnevezésű gasztronómiai rendezvényt az idén 9. alkalommal tartották meg. Hulala Katalin, a hattagú zsűri egyik tagja elmondta, a valamikori kalácsok és sütemények versenyére 33-an jelentkeztek és 48 fajta finomságot neveztek be.

− A beérkezett kalácsokat négy kategóriába soroltuk: sós sütemények, kelt kalácsok, piték és sütik, vagyis a sütemények. Mind a négy kategóriában az első három helyezetett díjazták. Ami a pontozási kritériumokat illeti, a zsűri két fontos dolgot tartott szem előtt, ezek pedig a külső kinézés és természetesen az íz – fogalmazott Hulala Katalin. A kérdésre, hogy a régi kalácsok közül milyen finomságokat neveztek be az idei versenyre elmondta, hogy a sósak közül a töpörtyűs és a hájas pogácsa már hagyományosak, a kelt kalácsok közül kiemelhető a kelt hájas, amit a mai nemzedék már szinte nem is ismer, továbbá a tökös lepény, de meg kell említeni az ún. barackot is, amely már fél évszázaddal ezelőtt is nagyon kedvelt sütemény volt a lakodalmakban.

− Az l. Bácska szíve pálinkaversenyre 84 minta érkezett. Mivel ez volt az első ilyen jellegű rendezvény, arra kértük a zsűrit, hogy minősítsék a pálinkákat, így a mai napon a díjak mellett köszönőleveleket is osztottunk – mondta Balázs Csilla, a rendezvény sajtófelelőse. Kiemelte, a beérkezett minták között 19 bronz-, 17 ezüst- és 27 arany elismerést, továbbá 18 köszönőlevelet osztottak ki. Az első versenyen a falu legjobb pálinkáját (vilmoskörte) Kiss Róbert főzte, így az övé lett a vándorserleg.

A templombúcsú keretében a legkisebbekkel Berecz Gaál Brigitta foglalkozott, aki elmondta, számára öröm a jövő generációjával történő közös játék: − A zömében első és harmadik osztályos diákokat a tanító nénik kísérték el a parókiára. Népi játékokat, mozgáskoordinációt, valamint koncentrációt fejlesztő játékokat játszottunk. A gyerekek a játék végén megkóstolhatják a Dédmamáink kalácsa programra készített süteményeket, és megtekintettük a kiállított kézimunkákat – mondta Berecz Gaál Brigitta.

A rendezvény megvalósulását a szenttamási önkormányzat és a Kultúrotthon támogatta. A községet Milica Zarić mellett, Milena Alargić, a képviselő-testület elnöke, Oroszi Vékony Beáta polgármester segéd, dr. Ilija Gazepov, Kocsis Krisztián és Szabados Fodor Beáta, a községi tanács tagjai, Brasnyó Nándor, a VMSZ szenttamási szervezetének elnöke és Bergel Aranka, a képviselő-testület tagja képviselte.

A templombúcsún a talpalávalóról Balázs Zoltán és zenekara, a Musical band, a Suhancok és a Csillagfény együttes gondoskodott, a jó hangulatot pedig tűzijáték fokozta.