2024. április 19., péntek
FÉRFI BL

Hirtelen jött az összeomlás

Egyáltalán nem volt könnyű dolga a Szeged csapatának a BL új szezonjának nyitómeccsén, hiszen hazai pályán az előző két idény bajnokát, a Barcelonát fogadta. A meccs első negyedének képe alapján azonban okkal lehetett bízni a győzelemben: a szegedi támadások szinte mind célt értek, a kapuban pedig Mirko Alilović remek formában védett, így 11:6 is állt az eredményjelzőn. Egy időkérés után kezdtek magukra találni a címvédők, akik félidőig egygólosra csökkentették a hátrányukat, majd a folytatásban fokozatosan felőrölték a hazaiakat. Az egyenlítéssel mintha el is veszítették volna a győzelmi reményüket a szegedi játékosok, sorra adták el a labdákat, sok lövési kísérlet pedig a kaput sem találta el. A Barcelona lassan ébredt, ám örömjátékkal zárt, fölényes 35:28-as győzelmet aratva.

A Szeged szinte változatlan felállással vágott neki az új szezonnak (Fotó: MTI)

A Szeged szinte változatlan felállással vágott neki az új szezonnak (Fotó: MTI)

„Rengeteg labdát elveszítettünk, amiből könnyű ellentámadást indíthattak. Amikor pedig már 3-4 góllal elléptek, felszabadultan kezdtek játszani, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Egyértelmű, hogy messze vagyunk tőlük, de még csak szeptember van, és dolgoznunk kell azon, hogy ne csak 40, hanem 60 percen keresztül tudjunk jól játszani” – mutatott rá Juan Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője.

A Szeged nem került könnyű csoportba, hiszen hét ellenfele között a júniusi négyes döntő két másik csapata, a Kiel és a Kielce is megtalálható, de a jövő heti mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek a francia bajnoki ezüstérmes Nantes otthonában.

Eredmények, 1. forduló, A csoport: Zagreb–GOG 27:31. B csoport: Kiel–Elverum 36:26, Szeged–Barcelona 28:35, Kielce–Nantes 40:33.