2024. március 28., csütörtök

Deák Dániel: Ezért fizetik őket

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebook-oldalán feltett videójában a tegnap elfogadott, Magyarországot elítélő Delbos-Corfield-jelentés kapcsán tett közzé a magyar ellenzéki EP-képviselők viszonyulásáról egy jobboldali elemzői véleményt.

„A baloldal újból elárulta a hazáját, megszavazták a Magyarország megbüntetését szorgalmazó jelentést az Európai Parlamentben” – mondta Deák Dániel.

A videóban igyekezett magyarázatot adni arra, hogy mi vihette rá a hazai baloldali képviselőket, hogy megszavazzák azt a jogállamisági jelentést, amelyben elmarasztalják Magyarországot és azt szorgalmazzák az Európai Bizottságtól, hogy vonja meg az országtól a neki járó uniós forrásokat.

Deák Dániel szerint erre a cselekedetre a pénz vitte rá a képviselőket, és „Márki-Zay Péternek köszönhetően már azt is tudjuk, hogy honnan dől a lé a baloldalhoz.” A bukott miniszterelnök-jelölt az ATV műsorában beszélt arról, hogy még júniusban is érkezett az Action for Democracy-tól több mint 400 millió forint.

„Mégis mit várnak el a milliárdokért cserébe Soros emberei a baloldaltól?– tette fel a kérdést a vezető elemző, majd ismertette ennek az okait is. „Többek között azért, hogy „beálljanak a szankciópárti politikusok sorába, és gondolkodás nélkül szavazzák meg a nemzetközi globalista elit minden ötletét, jelentését, hogy Brüsszel még ennél is jobban nyomás alá helyezzen minket” – válaszolta meg az általa feltett kérdést.

„S ezt nem én mondom, hanem maga Karácsony Gergely kotyogta ki”– jegyezte meg az elemző.

„Őket valójában ezért fizetik.”

„A magyar baloldalnak azért nem fájdalmas saját nemzetünk ellen dolgozni, mert őket valójában ezért fizetik. Őket nem hatja meg az, hogy nekünk magyaroknak ebben a súlyos gazdasági helyzetben mekkora segítség lenne, ha mielőbb megkapnánk a nekünk egyébként jogosan járó uniós forrásokat.” 

„Nekik most sem az emberi sorsok, csakis a saját pozíciójuk és a pénztárcájuk a fontos.

Sajnálom, hogy nekünk, magyaroknak csak ilyen ellenzék jutott” – zárta videóját Deák.