2024. április 17., szerda

Putyin: Mindent megteszünk a konfliktus mielőbbi lezárása érdekében

Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében, de Ukrajna nem hajlandó tárgyalni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Narendra Modi indiai miniszterelnökkel pénteken Szamarkandban folytatott megbeszélésén.

„Mindent megteszünk azért, hogy az ukrajnai konfliktus minél hamarabb véget érjen, de Ukrajna vezetése sajnos bejelentette, hogy elutasítja a tárgyalási folyamatot. Közölte, hogy céljait katonai eszközökkel akarja elérni, ahogy mondja, a csatatéren" – mondta Putyin.

Megjegyezte, hogy az indiai államfő különösen aggódik az ukrajnai helyzet miatt, és ő megígérte neki, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja a legújabb hadszíntéri fejleményekről.

Putyin és Modi a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója alkalmából tartózkodik Szamarkandban.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt állította, hogy az orosz légierő precíziós csapásai több mint 400 fős veszteséget okoztak az ukrán hadseregnek halottakban és sebesültekben, megsemmisítettek továbbá húsz páncélozott harc- és egyéb járművet, valamint felrobbantottak több mint háromezer, különböző kaliberű rakéta- és ágyúlőszert.

A tábornok szerint nagy pontosságú levegő-föld csapások találták el az ukrán Dél különleges műveleti központ főhadiszállását és kiképzőbázisát a Mikolajiv megyei Ocsakiv város közelében, a 28. gépesített lövészdandár állásait Mikolajiv város közelében, a 66. gépesített dandárét a Harkiv megyei Dvoricsnánál és Kupjanszknál, a Kraken "nacionalista" alakulatét Harkivban, valamint a 80. ejtőernyős rohamdandárét a donyecki régióban lévő Sziverszknél.

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok kilenc vezetési pontot, 65 tüzérségi egységet és 234 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve egyebek között nyolc rakéta- és tüzérségi fegyver- és lőszerraktárt és egy Osza-AKM légvédelmi rakétarendszert. A légvédelem lelőtt öt drónt, valamint 53 HIMARS- és Vilha-rakétát.