2022. december 8., csütörtök

Nagyobb egység országon belül

Aleksandar Vučić: Szerbiára nagy nyomást gyakorolnak a koszovói ügy rendezése kapcsán

A köztársasági képviselőház többségi szavazattal (148 igennel és 57 nemmel) elfogadta a Belgrád–Pristina párbeszédről szóló, 2021. június 15-e és 2022. szeptember 1-je közötti időszakra vonatkozó jelentést, amit a kedden megkezdett ülésen Aleksandar Vučić államfő ismertetett a parlamenti képviselők előtt, majd mintegy két napon, azaz csaknem 25 órán át válaszolt a felmerült kérdésekre, vádakra, kételyekre, illetve vitát folytatott az ellenzéki képviselőkkel. Kiemelte, Szerbia, legalábbis addig, amíg ő az államfő, nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét még a Nyugatról érkező nyomás ellenére sem. Hozzátette, az államvezetés arra fog törekedni, hogy az ENSZ-ben minél több állam vonja vissza Koszovó függetlenségének elismerését, megerősítve ezzel Belgrád pozícióját a párbeszédben.

Aleksandar Vučić a hosszúra és sok esetben indulatosra sikerült vita után úgy fogalmazott, az ország nehéz időszakra számít.

– Nem kedvel miket senki, mert független és önálló politikát folytatunk. Köszönettel tartozom a képviselőknek, annak ellenére is, hogy nem sikerül egyezségre jutni még egy ilyen jelentés kapcsán sem – hangsúlyozta az államfő, majd hozzátette, attól tartott, hogy a jövőben a Koszovó területén várható történések a képviselőket nagyobb egységre ösztönzi majd. Köszönetet mondott azoknak a koszovói szerbeknek, akik a képviselőház tanácsterméből követték a parlamenti ülést, majd arra tett ígéretet, hogy okos politizálással győzelmet fog aratni.

Megítélése szerint azok a javaslatok, amelyek az ellenzék részéről vetődtek fel, irreálisak. Szavai szerint az ellenzék képviselői mesevilágban élnek, miközben ő a második világháború vége óta, a legnehezebb időszakra számít, mert véleménye szerint Koszovó kapcsán megnő a külpolitikai nyomás. Erről beszél majd a napokban New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésén.

Rámutatott, azzal hogy a Nyugat létrehozta Koszovót, kinyitotta Pandora szelencéjét, hiszen ugyanezen az elvek alapján indított inváziót Vladimir Putyin orosz elnök Ukrajna ellen, hogy megszerezzen bizonyos területeket. Most, hogy a Nyugat gátat vessen az orosz erőknek, gyors eljárásban le akarja zárni a Koszovó körüli ügyet, senki sem hajlandó kompromisszumokra, és ez nagy nehézségeket okoz Szerbiának, hangsúlyozta Vučić.