2024. március 29., péntek

Az összetartozás jelenti a jövőt

Megünnepelték Bijeljinában a szerb egység, a szabadság és a zászló napját – A szerb államfő komoly veszélyekre figyelmeztetett

Létezett valami, ami erősebb volt a fegyvereknél, hadosztályoknál is 1918. szeptember 15-én, amikor a szerb sereg áttörte a szaloniki frontot az első világháborúban, ez pedig a szerbség körében tapasztalt megoszthatatlan egység, értékelte a boszniai Szerb Köztársaság-beli Bijeljinában Aleksandar Vučić államfő, a szerb egység, szabadság és nemzeti zászló ünnepnapja alkalmából szervezett központi ünnepségen. Egységet tudtak mutatni mindazok, akik szinte semmiben sem hasonlítottak egymásra: parasztok, polgárok, katonák, tisztek, ortodox vallásúak és más vallásokat gyakorlók, azok, akik keveset veszítettek el a háborúban, s azok, akik mindenüket elveszítették, fűzte hozzá beszédében. Ez volt az egyedüli lehetséges módszere a győzelem elérésének – egyesülni, közös erővel harcolni a közös cél elérése érdekében, mutatott rá Vučić. „Legelőször is arra volt szükség, hogy egységesek legyünk, hogy aztán a szabadság nevében ünnepelhessük a köztünk megmutatkozó különbségeket is”, jelentette ki Vučić.

– A mai kihívások sem sokkal kisebbek, mint amelyekkel elődeink szembesültek az első világháború során, ma is megvan a lehetősége annak, hogy elveszítsünk mindent, államunkat, szabadságunkat és életeinket is – magyarázta az államelnök –, a jelen idők történelmi pillanatai is arra szólítanak fel mindenkit, hogy egyesüljön a nemzeti zászló három színe alatt – fejtette ki.

NEM KELLENEK MÁSOK ÁLMAI

A köztársasági elnök azt mondta, sokat kell tenni annak érdekében, hogy ma elkerüljünk egy olyan forgatókönyvet, amely régiónkat ismét véres harctérré alakítaná. Sokan nem akarják mindezt látni, pedig a veszély egyértelmű és fenyegető. A mai egység azonban nem az egyhangúságról szól, fűzte hozzá, hanem arról, hogy minden különbségünkkel együtt, azokat elfogadva és felkarolva kell ünnepelnünk a szabadságunkat, s harcolni annak megőrzése érdekében. Mindenkinek jogában áll másként gondolkodni, mindenkinek joga az, hogy saját álmait álmodja: a szabadságnak nem az az ismérve, hogy mások álmait kell álmodnia valakinek, hangsúlyozta beszédében Vučić, majd rávilágított, olyan körülmények között, amikor az egész világ harcban áll, a szerbség egyedüli választása a józan ész diktálta kívülmaradás lehet, melyhez ismét csak egységre van szükség.

SZERBIA NEM ADJA TERÜLETÉT

A nyugati nagyhatalmak politikáját is kritizálta: minden erejükkel azon dolgoznak, hogy elvegyék Szerbiától Koszovót, végre akarják hajtani a meghatározott tervet, nem kérdezik, hogyan, s annyit sem mondanak, „csak azért is”. Mindenkinek, akinek efféle céljai vannak, annyit üzent, Szerbia egy talpalatnyi földet sem ad a saját területéből, bármilyen erős hatalmak akarják is megfosztani tőle. Mint mondta, nagyon is tisztában van az ország azzal, mekkora az ereje, de azzal is, hogy a szerb egységet, összetartozást, az igazságosságot soha senki nem fogja tudni legyőzni.

A KAPOCS SZÍNEI

A bijeljinai központi ünnepségen, amelyen jelen volt Ana Brnabić szerb kormányfő és a kabinet miniszterei, Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai hármas elnökség szerb tagja és Željka Cvijanović, a boszniai szerb entitás elnöke is. Ünnepi beszédében Porfirije szerb ortodox pátriárka úgy fogalmazott, a szerb nemzeti zászló egybe kapcsolja a világ szerbségét, ahogyan maga a pravoszláv egyház is teszi, ennek a nemzeti szimbólumnak értékrendszert jelentő, kulturális, vallási jelentősége is van. Mint mondta, ma a szerb közösség is ki van téve olyan nyomásnak, ideológiáknak, amelyek meg akarják változtatni valódi egyediségét, amelyek olyanná szeretnék alakítani, amilyen soha nem volt, s nem is szeretne lenni. A szerb zászló azonban nem a különbözőségek ellenségének számít, hanem éppen az identifikáció eszköze, melynek köszönhetően a szerbség tagjai mindig tudják, hova tartoznak, hogyan határozzák meg önmaguk szellemiségét másokkal szemben.

SZÁZMILLIÓ EURÓS PROJEKTUM

Az identitás ünnepének számít a szerb egység, szabadság és nemzeti zászló ünnepnapja, értékelte beszédében Željka Cvijanović. A fennmaradást és az örökkévalóságot testesítik meg ezek a fogalmak, jelentette ki, olyan időkben meglehetősen fontos mindez, amelyekben óriási egységet kell mutatnia a közösség tagjainak. A múlt tanulságaiból okulva hatalmas lépésekkel kell előre haladni, szerencsére Szerbia ma a régió egészének gazdasági motorja, s ugyanakkor a békének és a stabilitásnak a garanciája is.

A központi ünnepség előtt megnyitották a boszniai Szerb Köztársaság-beli Rača–Bijeljina autóút építési munkálatait, a százmillió eurós projektum költségeinek nyolcvan százalékát Szerbia szavatolja. A Belgrád–Szarajevó autóút részét fogja képezni ez a húsz kilométer hosszúságú szakasz, melyet két és fél, legfeljebb három év múlva adnak majd át a forgalomnak.