2024. március 28., csütörtök

Intenzívebb együttműködést

Újvidékre érkezett a német baden-württembergi Ulm és Neu-Ulm küldöttsége

A két régió közötti nagy hagyományokra visszatekintő együttműködésnek az újabb aspektusait, részleteit vitatták meg tegnap délután a tartományi képviselőházban a németországi, baden-württembergi Ulmnak és ikervárosának, Neu-Ulmnak a küldöttei a vajdasági delegáció képviselőivel. Pásztor István, a parlament elnöke fogadta a német tisztségviselőket Aleksandra Maletićnek és Damir Zobenicának, a vajdasági képviselőház alelnökeinek a társaságában. A baden-württembergi küldöttségben Ulmot Gunter Czisch polgármester, Neu-Ulmot pedig Katrin Albsteiger polgármester vezette. A múltban már számos közös kezdeményezést valósított meg a két tartomány közösen, a mostani eszmecsere, mely pénteken késő délután vette kezdetét, jó alkalom volt a pandémia utáni időszak terveinek, kooperációs lehetőségeknek a felvázolására. A vajdasági küldöttség Pásztor István vezetésével a legutóbb júliusban járt Ulmban, a Nemzetközi Duna Fesztiválhoz kapcsolódó konferencián, melyen hangsúlyozta, Vajdaság már több mint két évtizede aktív résztvevője az olyan kezdeményezéseknek, rendezvényeknek, amelyek célja a Duna menti régiók és városok közti együttműködés erősítése, s továbbra is kitart abbéli szándéka mellett, hogy erősítse a kapcsolatait ezekkel a régiókkal.