2022. december 6., kedd

Táncháztalálkozó Zentán

Egy helyre gyűlnek a környék hagyományőrzői

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet mint háttérintézmény, partnerségben a budapesti Hagyományok Házával, szeptember 16–17-én Zentán a Fő téren és a sportcsarnokban hatodik alkalommal tartja meg a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom elnevezésű rendezvényét. Szakmai és családi programmal hívják találkozásra a vajdasági népi kultúra iránt érdeklődőket. A kétnapos nagyrendezvényen fellépnek és oktatnak Vajdaság kiemelkedő népzenészei, táncosai, mesemondói és népi kézművesmesterei, bemutatkoznak a környék hagyományőrző közösségei.

A rendezvény pénteken este a zenepavilonnál a Bajkó zenekar koncertjével veszi kezdetét 19.30-kor. A koncert után táncház is lesz. Másnap, szombaton már délelőtt megkezdődik a toborzás, kedvcsinálás a táncháztalálkozóhoz, így 10.30-kor a piactéren, 11 órakor pedig a zenepavilonnál lesz villámcsődület néptáncosokkal és népzenészekkel. Ezt követően a sportcsarnokban és környékén estig tartó gazdag program várja az érdeklődőket. Lesznek kézműves-foglalkozások, gyékény- és gyapjúszövés, nemezelés, életfakészítés, bőrözés, növényi festés, gyöngyfűzés, csutka- és csuhébáb-, gyertyakészítés, lyukhímzés, körmöcskézés, hajfonás, népi divatbemutató, mesemondás fiatalabb és felnőtt mesemondókkal, mesterség-, viseletbemutatók, Ringató a babasarokban, folkfórum. Ugyanakkor be lehet kapcsolódni a néptáncoktatásba is kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 20 órától hagyományőrző gálával kedveskednek a résztvevőknek, 21.30-tól pedig a Kioszk étteremben hajnalig tartó mulatsággal, táncházzal zárul a nap.