2024. március 28., csütörtök

A legelőtől az asztalig

Házi kecskesajtokat készít egy moholi házaspár

A moholi Huszák Renáta és férje, András két éve foglalkoznak kecsketejből készült termékek előállításával és értékesítésével. Jelenleg 10 alpesi fejőskecskéjük van, melyek naponta mintegy 30 liter tejet adnak. Renáta ebből készít különféle tejtermékeket, amelyek az első lépéstől kezdve az utolsóig az ő kezük munkája. Visszaváltható üvegekbe tölti a tejet, a joghurtot, a savót és a tarhót is. A sajtokat saját kertjéből szedett friss fűszerekkel ízesíti, többek között kaporral, csilivel, metélőhagymával, fokhagymával, bazsalikommal, újhagymával. Ezenkívül olívaolajban és friss fűszerekben érlelt sajt és parenyica is kapható náluk. A sajtokat egy–másfél hétig érlelik. András a füstölésből veszi ki a részét, és az állatok takarmányozásából.

– Véletlenszerűen döntöttünk a kecsketartás mellett, ugyanis vettünk egy portát, ami rendezetlen és gazos volt, és ennek a kitakarításához vásároltunk két kecskét. Ez télen volt, és az egyik kecske megellett, mi pedig hazahoztuk. Igazából akkor volt az első alkalom, hogy nem tudtunk mit kezdeni a tejjel. Élelmiszeripari iskolát fejeztem, a sajtkészítésből írtam a diplomadolgozatom, de sosem gondoltam volna, hogy ezt a tudást hasznosítani fogom – mesélte a háziasszony.

Visszaváltható üvegekbe töltik a termékeiket (Fotó: Gulyás Réka)

Visszaváltható üvegekbe töltik a termékeiket (Fotó: Gulyás Réka)

Huszák Renáta elmondása szerint náluk a kecskék, mondhatni, házi kedvencek, mindegyiknek van neve, kézhez szoktatott szelíd állatok. A fejést géppel végzik, és név szerint tudják, mikor ki megy fel a fejőállásra. Napközben legelőn vannak, estére csukják csak be őket, a reggeli és az esti fejés közben kapnak takarmányt, amit szintén a saját földjeikről takarítanak be. Idén 30 kisgida született, ebből csak a legjobb és legtöbb tejet adó anyák gidáit tartották meg, a többit értékesítették, ezáltal is apránként bővítve állományukat. Renáta a fejéseket követően azonnal feldolgozza a tejet, reggel 15 litert és este ugyanannyit. Vannak, akik naponta viszik tőlük a friss tejet, ami pedig kimarad, az sem vész kárba, hiszen sajt készül belőle.

– A mi állataink elég igényesek, persze lehet, hogy mi kényeztettük el őket. Megkövetelik a minőségi takarmányt, ha másmilyet adunk, már nem is eszik meg. A legelő pedig elengedhetetlen a kecsketartás esetében, azt ugyanis tudni illik, hogy a kecske saját maga kiválogatja a számára jó növényeket, ezért is található a kecsketejben olyan sok vitamin. Amiről tudja, hogy nem való neki, azt nem is fogyasztja, nem véletlenül tartják a legegészségesebbnek a tejét – tette hozzá a háziasszony.

Többször is hallhattunk már arról, hogy ha a kecske parlagfüvet fogyaszt, ellenanyagot termel, így az allergiásoknak előszeretettel ajánlják a kecsketej fogyasztását. Asztmásoknak szintén jó, és akik allergiásak a tejre, bátran fogyaszthatják, mivel szinte alig van benne laktóz. A sajtok esetében a pasztőrözés folyamata miatt eltávoznak bizonyos ásványi anyagok és vitaminok, de a friss kecsketej akár orvosság is lehet. Nem mellékes, hogy Renátáék elmondása szerint, amióta csak kecsketejet és abból készült termékeket fogyasztanak odahaza, nem voltak betegek. Jelenleg háztól értékesítik termékeiket, de a vevőkör bővítése érdekében a jövőben szeretnének kézművesvásárokon is részt venni. @sz= GR