2024. március 28., csütörtök

Készenléti hitelre lenne szüksége Szerbiának

Megerősítette Yulia Ustyugova, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai állandó képviselője, hogy a szerbiai hatóságok készenléti (stand-by) hitelszerződést szeretnének kötni a pénzintézettel. Ustyugova a Politika napilapnak elmondta, megállapodás esetén a most hatályos, anyagi támogatással nem járó tanácsadói együttműködési programot felmondanák. A szokásos eljárás szerint a készenlétihitel-igénylést követően az IMF megbízott szakértői csoportja tárgyalásokat folytat az adott ország kormányával, hogy felmérje a gazdasági és pénzügyi helyzetet, valamint az anyagi szükségleteket.

„Miután megszületik a megállapodás a politikai és pénzügyi csomagról, az IMF tárgyalócsoportja ajánlással fordul a nemzetközi pénzintézet Végrehajtó Bizottságához, hogy támogassa az ország politikai szándékait és bővítse ki az IMF eszközeihez való hozzáférést. Pénzügyi támogatásról szóló megállapodás esetén a mostani, Politikai Koordinációs Eszköz (Policy Coordination Instrument, PCI) elnevezésű tanácsadói együttműködési program megszakad" – magyarázta Ustyugova.

Aleksandar Vučić államfő az Egyesült Arab Emírségekben tett minapi látogatásakor kijelentette, arra számít, hogy sikerül készenléti megállapodást kötni az IMF-fel.