2024. március 29., péntek

Novák: Magyarország közvetítő szerepet tölt be

A magyar államfő Koszovóba látogatott

Magyarország közvetítő szerepet tölt be a Nyugat-Balkán és az Európai Unió között – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Vjosa Osmani koszovói államfővel tartott sajtótájékoztatóján kedden Pristinában.

Kiemelte: Európa békéjéhez, stabilitásához szükséges, hogy a Nyugat-Balkánon béke és biztonság legyen, ehhez járul hozzá a KFOR-haderő, valamint egy jövőbeli európai uniós tagság a Nyugat-Balkán országai számára.

Közölte, hogy Magyarország határozott és elkötelezett a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának támogatásában, és ebbe beletartozik Koszovó európai integrációja is.

Most, hogy Ukrajna és Moldova megkapta a tagjelölti státuszt, ez egyszerre lehetőség és veszély – mondta, hozzátéve: egyfelől lehetőség, hiszen felgyorsíthatja a csatlakozást azoknak, akik teljesítik a követelményeket, de veszély is, hiszen beelőzhetnek olyanok, akik politikai okból kapnak tagjelölti státuszt, és később kell majd teljesíteniük a kritériumokat.

Novák Katalin hangsúlyozta: ebben a vonatkozásban az esélyt látjuk, és azt a lehetőséget szeretnénk megragadni, hogy a mostani időszak felgyorsíthatja a már várakozó országoknak az integrációt.

Kiemelte, hogy a koszovói vízummentességet Magyarország az első perctől fogva támogatja.

Koszovói látogatásának kapcsán Novák Katalin elmondta: Magyarországon a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka, és ebben a minőségben hagyomány, hogy meglátogatja a külföldön szolgálatot teljesítő katonákat is. Hozzátette: ennek a hagyománynak tesz eleget, amikor a koszovói KFOR-misszióban meglátogatja a szolgálatot teljesítő ötszáz magyar katonát. Kitért arra is, hogy a koszovói látogatáson részt vesz Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

„Különös büszkeség az, hogy magyar parancsnoka van ennek a KFOR-missziónak” – mutatott rá, gratulálva Kajári Ferenc vezérőrnagynak a szolgálatához.

Vjosa Osmani emlékeztetett, hogy Magyarország számos területen támogatta Koszovót a történelem folyamán, beleértve a pandémia időszakát is.

Hozzátette: a két ország kapcsolata történelmi hagyományokra épül, ugyanakkor közös értékeken és célkitűzéseken is osztozunk. Koszovó jövőképe és célkitűzése fenntartani az euroatlanti szövetséget, valamint az integrálódást Európába – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Magyarország óriási támogatást biztosított a koszovói hallgatók számára, mintegy 300 hallgató vett részt a Stipendium-ösztöndíjban.

Kiemelte, hogy más európai országokhoz hasonlóan Koszovó is energiaválsággal néz szembe. Mint mondta, az egész régiónak fokoznia kell az együttműködést ezen a területen annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen a terheket.

Vjosa Osmani elmondta: itt az ideje, hogy Koszovó kapcsolata az Európai Unióval szintet lépjen, és ebben az évben Koszovó jelentkezni fog a tagjelölti státuszra. Hozzátette: az európai integrációs út minden lépésekor számítanak Magyarország hathatós és folyamatos támogatására, hogy Koszovó elnyerje megérdemelt helyét a nagyobb európai családban.

Nemzeti érdek a magyar katonák jelenléte a Balkánon

A magyar nemzeti érdek szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a Balkánon magyar katonák vannak – erről beszélt a koszovói KFOR-misszió (koszovói békefenntartó erők) kapcsán a helyszínen tartózkodó Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közmédiának kedden.

A Nyugat-Balkán stabilitása meghatározza az egész régió és benne Magyarország biztonságát. Fontos, hogy a NATO legnagyobb szárazföldi missziójának egy éven át magyar parancsnoka volt. A magyar katonák kiválóan teljesítették a szolgálatot, ez nagy siker helyi és nemzetközi vonatkozásban is – mondta a miniszter.

Koszovóban a helyzet nyugodt, de tele van a 20 évvel ezelőtti háború, népirtás emlékeivel. Az emberekben élő sebek miatt van feszültség, ezért nagy a misszió felelőssége, figyelni kell az eseményeket, hogy így is biztosítsuk az emberek biztonságát – tette hozzá.

Rövidesen parancsnokváltás lesz a misszió élén, de a helyettes magyar lesz. Fontos, hogy a magyar katonai kiválóság jelen legyen a KFOR-misszióban. Ez segít abban, hogy a magyar katonai képességeket éberen tartsuk, és a Magyar Honvédség fokozza készenlétét – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. (MTI)