2023. február 4., szombat

Kovács Elvira: Érdekünk az unióhoz való csatlakozás

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője a koszovói helyzetről szóló rendkívüli ülésen elmondta, hogy véleménye szerint a helyzetről való vita reális és nyílt is egyben.

Hangsúlyozta, hogy a szerb politika sikere az lenne, ha az ország minden szegletében az élet jobb lenne és az emberek nem külföldön keresnék a boldogulásukat.

– Az államfő bevezető felszólalásával teljes mértékben egyetértünk, amely szerint a legfontosabb az emberek megőrzése és az élet biztosítása. Ezért úgy gondoljuk, hogy rendkívül fontosak a regionális kezdeményezések, mint a Nyitott Balkán elnevezésű projekt. Az Európai Unió közvetítésével tizenkét évvel ezelőtt kezdődött meg a Belgrád és Pristina közti párbeszéd, majd 2013 áprilisában a brüsszeli megállapodás is aláírásra került, ami jelentős lépést jelentett. A vita során nem említettük meg ezen megállapodás egyik legfontosabb tételét, ami kimondja, hogy egyik fél sem fogja a másikat megakadályozni az európai integráció folyamatában – magyarázta Kovács Elvira.

Kiemelte, hogy csökken a polgárok támogatása, ami az Európai Unióhoz való közeledést illeti és belefáradtak a folyamat elhúzódásába.

– Ezért úgy gondolom, hogy erőteljesebb kommunikációt kell folytatnunk az Európai Unióról, hogy ezáltal megismertessük a polgárokkal a csatlakozási folyamat előnyeit. Kijelenthetem, hogy mindannyiunk számára cél és érdek az unióba való csatlakozás elérése – mondta Kovács Elvira.

Hozzátette, hogy Belgrád készen áll a Pristinával történő kompromisszumos megegyezésre, viszont a másik fél erre nem hajlandó. Szavai szerint a párbeszéd fordulópontjához érkezett.