2024. március 29., péntek

Kecskés Roni a legerősebb

Tizenhetedik alkalommal tartották meg a Strongman erőversenyt Topolyán

Az elmúlt hétvégén a Topolyai Napok 2022 keretében szervezték meg idén is az erős emberek vetélkedését, a Strongman Kupát a Felvonulási tér mögötti parkolóban. Mihájlovity Miklós erőemelő világbajnokunk, a rendezvény fő szervezője elmondta, hogy immár tizenhetedik alkalommal került megrendezésre ez a megmérettetés, tizenhatodik éve pedig már nemzetközi jelleget visel, hiszen azóta kapcsolódnak be külföldi, elsősorban magyarországi erős emberek is.

Ezúttal öt versenyszámban próbálhatták ki magukat, mutathatták be erejüket, ügyességüket a résztvevők: tűzoltóautó elhúzásában, Thor kalapácsának tartásában, egy 131 kilogrammos hordó felemelésében, lengősúly minél távolabbra juttatásában és egy másfél mázsás kőgolyó átemelésében.

A megerőltető versenyszámokban ebben az évben Kecskés Roni bizonyult a legsikeresebbnek, megelőzve Galeg Norbertet és Várnai Richárdot. Renato Repić a negyedik, Milan Vukelić pedig az ötödik helyen fejezte be a versenyzést.

Valamennyi résztvevő serleget kapott a részvételért és a sikeres szereplésért, amelyeket Holló Dániel,a topolyai helyi közösség tanácsának elnöke adott át a Strongman Kupa résztvevőinek, illetve Darázs Adám nemzetközi bírónak és a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó-egyesület képviselőjének, Đorđe Trajkovićnak.

Fotó: Kiss Zoltán

Fotó: Kiss Zoltán

A rendezvény végén Mihájlovity Miklós sikeresnek és eredményesnek jellemezte az idei kupát, és köszönetet mondott a topolyai önkormányzatnak, a Sat Traktnak, az Alarm Systemnek, a Pansportnak, a Gurman étteremnek és a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó-egyesületnek a szervezésben való segítségükért.