2022. december 6., kedd

A környezetvédők nem kerülhetők ki

Szenttamáson nem szennyezik tovább a Bácskai-Nagy-csatornát

A Bácskai-Nagy-csatorna és a Krivaja folyó ipari szennyezői voltak a fő témái a szenttamási Ökológiai Mozgalom (EPOS) ülésének, amelyet a helyi Vadászotthonban tartottak meg. Az összejövetelre meghívást kaptak a topolyai környezetvédők képviselői, akik beszámoltak a Krivaja folyó mellett lévő gyárak által történt eddigi szennyezésekről, valamint a topolyai szennyvíztitító kiépítéséről, a verbászi „zöldek” pedig a Bácskai-Nagy-csatorna tisztítási folyamata mellett az ottani szennyvíztisztító működéséről szóló adatokkal szolgáltak.

Dragan Kurjački, a szenttamási Ökológiai Mozgalom elnöke elmondta, a közelmúltban sikerült tartósan megoldani egy több éve fennálló környezetszennyezést, ugyanis megakadályozták, hogy az alkoholt előállító gyárból kiáramló szennyvíz a csatornába kerüljön. Nemrégiben meghiúsították, hogy a gyárból a szennyvíz föld alatti csőrendszeren keresztül a csatornába kerüljön, mégpedig úgy, hogy bebetonozták a cső végét. Utólag azonban kiderült, hogy létezik egy másik (föld alatti) csőrendszer is, amely a gyár területéről vezeti el az esővizet a csatornába. A feldolgozott nyersanyagból visszamaradt hulladékot ezen a betoncsatornán keresztül továbbra is a Bácskai-Nagy-csatornába engedték.

− A községi felügyelőség közbenjárására az évtizedek óta használatban lévő kivezető csatornát lezártuk, pontosabban beöntöttük betonnal. Utólag kiderült, hogy a föld alatt van még egy, ún. esővízelvezető is, amelyen keresztül továbbra is szivárog a szennyvíz a csatornába. A gyár tulajdonosa először megpróbálta legalizálni a csőrendszert, majd miután kiderült, hogy annak egy része a község tulajdonát képező közterületen halad át, elállt szándékától, később pedig hivatalosan beleegyezett, hogy az önkormányzat betemetheti az esővízelvezetőt. Így ebben az esetben újra a környezetvédők győzelméről beszélhetünk – magyarázta Kurjački.

Kiemelte, korábban sikerült elejét venni, hogy a település közelében lévő sertésfarmról a folyékony sertéstrágya a Krivaja folyóba kerüljön, tavaly nyáron pedig megnyitották a Szenttamás és Bácsfeketehegy közötti gátat, hogy vizet biztosítsanak az öntözéshez és az élővilág fennmaradásához a folyó településen áthaladó szakaszán.

Szavai szerint miután megoldották a környzetvédelmi problémákat, a folytatásban a „zöldek” nem háborúzni, hanem együttműködni szeretnének a szennyezőkkel. A gát megnyitását követően a Vajdaság Vizei Közvállalat beperelte az ökológiai mozgalmat, de ők is beperelték a vállalatot, mert – mint fogalmazott − a gát lezárásával lehetővé vált ugyan az öntözés egy kiváltságos felhasználó számára, de ugyanakkor a többi termelőtől megvonták annak lehetőségét.

− Nincs érdekünkben leállítani egyetlen üzemet sem a településen. Az alhoholgyárban tervben van a biogáz-előállító üzem építése, mi azt ajánlottuk nekik, vegyék fel a kapcsolatot a sertésteleppel, hiszen a számukra hulladékot jelentő folyékony sertéstrágyából biogáz állítható elő, ami villamos energia előállítására is használható– magyarázta Kurjački.