2024. április 18., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Ecuadori hegyi tripla

Történelmi cselekedet kapujában vágott neki a tegnapi madridi, lapzártánk után befejeződött utolsó Vuelta-szakasznak Remco Evenepoel, aki Johan De Muynck 1978-as Giro d’Italia-győzelme óta szinte biztosan az első belga lett, aki megnyerte egy Grand Tour összetettjét. Evenepoel a szombati, öt kategorizált hegyen áthaladó etapon kiváló erőben mutatkozott, bármiféle gond és teketóriázás nélkül át tudott venni minden támadást, amit ellene indítottak a riválisok, és a kiemelt emberekkel egy csoportban érkezett célba a Madridtól északra fekvő Puerto de Navacerrada fennsíkján.

Magának a szakasz krónikájának első számú hőse Richard Carapaz volt, aki a nap eleji szökés tagjaként bizonyította, hogy képes hosszú távon is erős formát fenntartani – nem véletlenül nyert már 2019-ben Girót az ecuadori. A folyamatosan rostálódó élbolyból ő tartott ki a legtovább, és az üldöző összetett esélyesek csoportja előtt képes volt megtartani néhány másodpercet előnyéből. Ezzel azon ritka bringások közé került, akik egyazon háromhetesen három alkalommal is ünnepelhettek.

Tegnap az ötnapos női Vuelta is véget ért a holland veterán Annemiek van Vleuten összetett győzelmével. Vas Blanka a 28. helyen zárt.

Végeredmény, 20. szakasz (Moralzarzal–Puerto de Navacerrada, 181 km): Richard Carapaz 4:41:34 óra, Thymen Arensman +8, Juan Ayuso +13 mp, Jai Hindley, Enric Mas a. i., Remco Evenepoel +15 mp stb. Az összetett állása a zárószakasz előtt: Evenepoel 78:00:12 óra, Mas +2:05, Ayuso +5:08, Miguel Ángel López +5:56, João Almeida +7:16, Arensman +7:56, Carlos Rodríguez +7:57 perc stb. Grand Prix Cycliste de Québec (Québec–Québec, 201,6 km): Benoît Cosnefroy 4:46:56 óra, Michael Matthews +4 mp, Biniam Girmay, Wout van Aert, Iván García Cortina, … 27. Valter Attila a. i. stb.