2024. március 28., csütörtök

Hivatalosan is megkezdődött az Europride

A Szerbia Palota előtt a szivárványzászlók felvonásával hivatalosan is megkezdődött az Europride 2022. A vasárnapig tartó összeurópai rendezvénynek idén Belgrád ad otthont. A hagyományos felvonulást, amelynek megtartásához a szervezők ragaszkodnak, szombatra tervezik, tudósít az N1.

Goran Miletić, az Europride egyik szervezője elmondta, hogy ma először kerültek ki Europride-zászlók a Szerbia Palota elé, és ez azt jelenti, hogy a munka intézményeket érintő részét mielőbb el kell végezni.

– Követeljük, hogy az épületben tartózkodó emberek és a kormányzati intézmények végezzék el a munka rájuk eső részét, és az első dolog az azonos neműek párkapcsolatáról szóló törvény elfogadása – fogalmazott a szervező.

Marko Mihailović, a rendezvény szerbiai koordinátora elmondta, hogy három évvel ezelőtt, amikor megszerezték az Europride licencét, erről a napról álmodozott, amely a józan ész, az értékek, a demokrácia és a tisztelet győzelmét hivatott jelképezni.

– Azt hittem, ez egy olyan nap, amikor nagyon örülünk a sikernek, de ma nem ilyen érzések vannak bennem – mondta Mihailović. Hozzátette: szégyelli magát, és ezen a napon, amikor a város dicsőséges hetének kellett volna kezdődnie, „egy olyan intézmény előtt állnak, amely nem tett eleget az alkotmányosan biztosított jogok védelméért”.

Mihailović arra is felhívta a figyelmet, hogy meleg férfiként legyőzve érzi magát, hogy nincs olyan intézmény, aki mellettük állhatna, és úgy értékelte, hogy Aleksandar Vučić elnök beszéde után, amely a családjában élő LMBT személyről szólt, jó lenne, ha az államfő tettekkel is megmutatná, hogy támogatja az LMBT közösséget.