2024. április 19., péntek
HOROSZKÓP

Szeptemberi előrejelzés

Nemcsak az ön születési jegyére utaló előrejelzést ajánlatos elolvasni, hanem azt is, ami az ön aljegyére vonatkozik (az aljegyet asztrológus számíthatja ki a születés pontos idejéből). Ha pontosabb és részletesebb előrejelzést szeretne, akkor azt a személyre szóló sorshoroszkópból kaphatja meg.

Az öt lassú bolygó eddig is retrográd irányba, vagyis „visszafelé” haladt, ami arra készteti az embereket, hogy javítsák ki a hibákat, melyeket a múltban, esetleg a múlt életekben elkövettek; melyeket őseik elkövettek, s ismét, mint egy sorslecke, megjelentek életükben. Ráadásul most a Merkúr ismét retrográd mozgású lesz, a közlekedéssel kapcsolatos történések problémát váltanak ki, sok lesz a félreértés, a megbeszélésekhez nem tartják magukat sokan, újra kell dönteni, tervezni, tárgyalni sok mindent.

Kos (március 21. – április 20.)

A hónap legelejét használja ki megbeszélésekre, döntésekre, utazásokra, ez az időszak még kedvező. A munka, a szokások és az egészség terén minden rendben lesz, sőt a hónap végén a párkapcsolat is sikert hoz. Tizedike után kerülje a döntéseket, utazásokat, vásárlásokat, inkább mélyüljön el, meditáljon.

Bika (április 21. – május 20.)

A munka, a mindennapi feladatok fogják foglalkoztatni ebben az időben, meg a kereset, a pénz. Továbbra is aktívnak kell lennie, próbálkozzon imával, talizmánnal, mert lelki segítség nélkül nem fog menni. A hónap legeleje és 11-e körül lehet nyereménye, nyeresége. A munka, az egészség, a gyerekek és a szórakozás terén a múlt nagy szerepet játszik.

Ikrek (május 21. – június 21.)

Mivel a Mars az ön jegyében van, ezért nagy lesz a lendület, az aktivitás, sok lesz a tennivaló, ám a retrográd Merkúr valamennyire bezavar. Óvakodjon a kapkodástól, az idegeskedéstől, ha megállást követelnek az égi erők, akkor álljunk meg és gondolkodjunk. Tudnia kell, mikor kell beszélni, mikor kell hallgatni, mikor menni, s mikor megállni.

Rák (június 22. – július 22.)

Legjobban a család, a rokonság, a társalgás foglalja le most önt. Lehetnek rövidebb utazások, kisebb nehézségekkel, de az ön számára mégis kedvező ez az időszak. Újra együtt lehet szeretteivel, s ez boldoggá teszi. Igen jó időszak ez a hivatásában is, sőt életszínvonala is javul.

Oroszlán (július 23. – augusztus 23.)

A pénzszerzésben használja ki a hónap kezdetét. Fontos iratokat is intézhet most, gyorsan beszélje meg a lényegbeli ügyeket, bonyolítsa le az üzleteket, mert tizedikétől már bonyolultabb lesz minden. A karrier, a társadalmi élet és a barátokkal való viszony igen stresszes lesz, a párkapcsolata pedig sok aggodalmat, szomorúságot okoz még egy ideig.

Szűz (augusztus 24. – szeptember 23.)

A Nap az ön jegyében van, most egy kicsit büszkébb lesz, s nem zavarja sem az elismerés, sem a dicséret, sem az, hogy ön van a fókuszban. A pénz is jelentős lesz ebben az időszakban, végre valamilyen régi adósságok rendeződnek. Lényeges döntéseket hoz ebben az időben, s a karrierje is lendületet vesz. Ám egészsége nem a legjobb.

Mérleg (szeptember 24. – október 23.)

Önt éri a legtöbb dilemma, s önnek kell a legtöbb dolgot átgondolnia, rendeznie. Ugyanakkor ez egy fontos időszak, végre sok mindent megtehet, irányíthat, sőt pénze is akad több, mint máskor. Foglalkozzon lelki dolgokkal is, most a magány, az elzárkózás jót hoz. Párkapcsolata boldog lesz ebben az időszakban.

Skorpió (október 24. – november 22.)

Most a baráti kapcsolatokon a lényeg, ezt ápolja. Ha bármit is tenni kell a közösségi életben, különféle társaságokkal, egyesületekkel, esetleg nyugdíjjal kapcsolatban, arra is jó ez az időszak. A titkok és a lelki élete most jót hoz. A lelki fejlődése lehet a legerőteljesebb. Egészsége és munkája sikeres, csak a családi élete, otthona és ingatlanja miatt lehet kedvetlen.

Nyilas (november 23. – december 21.)

Még egy kicsit a szórakozás, a gyerekek, az élvezetek, az üdülés és a szerelem lesz az érdeklődésének központjában. Partnerkapcsolatában most csináljon rendet. Egészségével kapcsolatban váratlan, rövid ideig tartó stresszek zavarják meg nyugalmát. A munkával és a barátaival kapcsolatban tisztázni kell bizonyos dolgokat a múltból.

Bak (december 22. – január 20.)

A külföld jót hoz, a képzett emberek úgyszintén. A pénzzel kapcsolatban csak a hónap vége hoz némi javulást. Feletteseivel, esetleg jogi ügyekben, úgyszintén a karrier terén és a céljaival kapcsolatban is lesz mit átgondolni, megmagyarázni, letisztázni. A családdal, az otthonnal kapcsolatban viszont sok sikere lesz.

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Jogi ügyek intézésére jó ez az időszak, és magasabb szintű tudás megszerzésére is. Külfölddel kapcsolatban szintén jelentős, főleg kedvező változásokat hoz. Most tisztázódnak a részletek minden téren. A szerelem, a gyerekek és a szórakozás terén boldog lehet. A pénzzel kapcsolatban titkok adódnak, ne engedje, hogy becsapják.

Halak (február 20. – március 20.)

Használja ki ezt az időszakot pénzszerzésre, s hacsak lehet, most fejlessze képességeit. Legyen óvatos az iratokkal, a szavakkal kapcsolatban, úgyszintén a közlekedésben is, és kerülje a viszályt a szomszédokkal meg a rokonokkal. Tisztázza az ügyeit a párjával, esetleg valamilyen hírt kap exéről. Lakása felújítására ideális az idő.