2024. március 28., csütörtök

Irán legújabb megállapodási feltétele komolytalan az európai nagyhatalmak szerint

Irán legújabb feltétele az atomprogramjáról szóló 2015-ös megállapodás felélesztéséről szóló tárgyalásokon komoly aggályokat vet fel szándékával és elköteleződésével kapcsolatban, valamint veszélybe sodorja a reménybeli megállapodást – jelentette ki szombaton közös közleményben a 2015-ös többoldalú megállapodásban részes három európai nagyhatalom.

Irán hétfőn a megállapodás feltámasztásáért cserébe azt kérte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állítsa le az ország nukleáris tevékenységeinek vizsgálatát. „Az ügynökség vizsgálatainak leállítása része azoknak a garanciáknak, amelyeket a fenntartható és tartós nukleáris megállapodás érdekében szeretnénk megkapni" – mondta egy teheráni szóvivő akkor.

A NAÜ azért indított vizsgálatot Iránban, mert három olyan helyen is uránium nyomait mutatták ki, ahonnan az iráni hatóságok nem jelentettek nukleáris tevékenységet.

„Irán álláspontja ellentmond jogilag kötelező vállalásainak, és ellehetetleníti a megállapodást" – írta szombati közös közleményében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország.

Irán 2015-ben állapodott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállamával és Németországgal.