2024. április 20., szombat

A magyarság XX. századi tapasztalatait tudja felajánlani Európának

A XX. században „sziklafal és szakadék közé szorított” magyarság a saját tapasztalatait tudja felajánlani a XXI. században szakadék szélére szorított Európának – mondta Kövér László vasárnap a Pest megyei Piliscsabán. Az Nemzeti összetartozás harangjának avatási ünnepségén a házelnök kiemelte: a magyarság egy évszázad alatt „megmászta a maga sziklafalát”, azaz sikerült elkerülnie a sorsot, amit ellenfelei szántak neki.

Kitért arra: a gondolkodó európai emberek életérzése ma hasonló a száz esztendővel ezelőtti magyarság életérzéséhez. Egykoron, mint az I. világháború egyik vesztesét, Magyarországot politikailag alávetettségre, gazdaságilag életképtelenségre, katonailag kiszolgáltatottságra, a magyar nemzetet megaláztatásra, szétszakítottságra, több mint hárommillió magyart pedig nemzeti önazonosságának elveszítésére ítélték a győztesek. „Mi, magyarok mindezt egyetlen szóba sűrítve úgy nevezzük: Trianon.”

Ma, az ukrajnai háború kitörését politikailag megakadályozni nem tudó, a békét diplomáciailag helyreállítani képtelen és – külső nyomásra – a legalapvetőbb gazdasági érdekei ellen cselekvő Európai Unió már most vesztesnek minősül attól függetlenül, hogy a háborús frontokon melyik közvetlen hadviselő fél hirdeti majd ki magát győztesnek. Európán kívüli érdekcsoportok és magánhatalmak az EU-t egészében és minden uniós tagállamot külön-külön katonai kiszolgáltatottságra, politikai alávetettségre, gazdasági és energetikai életképtelenségre, pénzügyi eladósításra, kifosztásra és társadalmi szétzilálásra szánnak.

„Mi, magyarok a XX. században megtanultuk, hogy mindig csak annyira élünk, amennyire Magyarország él. Az európai nemzeteknek a XXI. században kell megtanulniuk ugyanezt: európaiként is mindig csak annyira élhetünk, amennyire a saját hazánk él” – fogalmazott Kövér László.