2024. március 29., péntek

Moszkva bejelentése szerint kivonják erőiket Balaklijából és Izjumból

Kivonják az orosz erőket a kelet-ukrajnai Harkiv megye Balaklija és Harkiv településeinek körzetéből, és Donyec megyébe csoportosítják át – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint.

A TASZSZ-nak a Harkiv megyei orosz katonai és polgári hatóságra hivatkozó jelentése szerint folyik Izjum lakosainak kimenekítése Oroszország területére. A hatóság vezetője, Vlagyiszlav Szokolov szerint a városban nagy a pusztítás, igen súlyos a helyzet.

Az ukrán hadsereg ukrán médiajelentések és brit hírszerző források szerint több sikert is elért az orosz hadsereg ellen vívott ellentámadása során, így szombatra feltehetően visszafoglalták az Oroszországgal közvetlen vasúti kapcsolatban álló, az orosz erők utánpótlása szempontjából fontos Harkiv megyei Kupjanszkot.

Az ukrán médiában szombat reggel megjelent egy felvétel, amelyen több katona felvonja az ukrán zászlót a városházára a stratégiai fontosságú, 27 ezer lakosú Kupjanszk város központjában, amely eddig orosz kézen volt. A megyei és városi vezetésre hivatkozva az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál azt jelentette, hogy „az ukrán erők felszabadították Kupjanszkot".

Az ukrán különleges erők a közösségi médiában tettek közzé felvételeket, amelyeken tisztjeik láthatók a Harkivtól 120 kilométernyire délre fekvő Kupjanszkban, amely „ukrán volt és mindig is az lesz".

Kupjanszk elfoglalása azt jelentené, hogy orosz katonák ezrei rekednek a fontvonalon utánpótlás nélkül.

A Twitteren közzétett legutóbbi brit hírszerzési jelentés szerint egyes ukrán egységek „ötven kilométernyire hatoltak be a korábban orosz kézen lévő területekre" Harkiv megye déli részén.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este közölte, hogy az ukrán erők harminc települést foglaltak vissza Harkiv megyében.

Izjumnak a háború előtt 45 ezer lakosa volt, és fontos szerepe van az orosz katonai műveletek szempontjából.

Az egyik visszafoglalt faluban, Hrakovéban a Reuters brit hírügynökség munkatársa kiégett járműveket látott az orosz invázió jelképének számító Z felirattal, valamint szemetet és lőszereket az oroszok által sebtében kiürített állásokban.

Natalja Gumenyuk, a dél-ukrajnai katonai parancsokság szóvivője szombaton helyi újságírókkal közölte, hogy az ukrán hadsereg húsz kilométernyire, máshol ennél is mélyebben hatolt be a déli front több övezetében a februári támadás óta orosz kézen lévő területekre.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz erők Mikolajiv megyében, Kaluha település közelében leromboltak egy radarállomást, továbbá hat fegyver-, illetve rakétaraktárat szerte a megyében.

Az orosz légvédelem lelőtt tizenhárom ukrán drónt Herszon és Zaporizzsja megyében, illetve a „Donyecki Népköztársaság" területén, valamint öt HIMARS rakétát a levegőben a Herszon megyei Nova Kahivka közelében – közölte Igor Konasenkov.