2024. április 18., csütörtök

Jobb és korszerűbb oktatási körülmények

Több befektetés is megvalósult az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolában

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság 4 millió 600 ezer dináros támogatásának köszönhetőn felújítják az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola egyik épületének tetőszerkezetét. A munkálatokat július közepén kezdték meg, és várhatóan a jövő hét folyamán fejezik be.

– Intézményünkben január óta több rekonstrukció is megvalósult, illetve folyamatban van. A tartományi oktatás titkárság pályázatán áprilisban nyertünk, erre a nagy beruházásra évek óta vártunk. Iskolánk két részből áll, az úgynevezett felső és az alsó épületből, most a felső létesítmény tetőszerkezetét újítjuk fel, de várható, hogy az alsó épület rekonstrukciója is öt éven belül megvalósul. A jövő héten elérkezünk a munkálatok végső fázisához, ugyanis a bádogos munka még hátravan. Az utca felőli rész már készen van, az udvarban található részt most csinálják. A másik ilyen szép befektetés iskolánkban a tartományi energetikai titkárság egymillió 580 ezer dináros támogatásának köszönhetően valósult meg, ebből a pénzből a régi neonlámpákat LED-lámpákra cseréltük ki augusztusban, így a gyerekek szeptembertől már ezt az újdonságot is élvezhetik. Ehhez a projekthez az óbecsei önkormányzat 790 ezer dináros összeggel járult hozzá – közölte Tufegdžić Mónika, az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola igazgatónője.

A tartományi oktatási titkárság 250 ezer dináros támogatásának köszönhetően új felszerelések kerülnek az iskolában működő napközibe. A napközi öt éve működik az intézmény épületén belül, de a tervek szerint január 1-jétől áthelyezik a szemközti, szintén az iskola tulajdonába tartozó létesítménybe.

– Az az épület is két részből áll: az egyik részben van egy folyosó, egy tanterem és egy mosdó, mi ezt a részt újítottuk fel. A másik rész egy színházteremnek felel meg, a tervek szerint ezt is helyrehozzuk majd különféle pályázati pénzekből. A napközibe elsős és másodikos tanulók iratkozhatnak, ebben a tanévben 25 diákunk veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Az önkormányzat képviselőivel jelenleg arról egyeztetünk, hogy a napközibe járó iskolások ingyen ebédet kapjanak. Ebben a tanévben szeretnénk elindítani egy szociális programot azoknak a gyerekeknek, akiknek sajnos otthon nem jut mindennap főtt étel az asztalra.

Ezenkívül újdonságnak számít és örömünkre szolgál, hogy iskolánk az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztériumtól 28 laptopot kapott. Ennek a támogatásnak köszönhetően az eddigi egy informatikaterem helyett két informatikatermet tudunk biztosítani a diákok számára, akik így korszerűbb körülmények között tudnak tanulni. Ez abból a szempontból is jól jött, hogy eddig az említett tantermet két tanárunk osztotta. Az Újvidéki Iskolai Hivatal a digitális tanítás keretein belül nyolc laptopot, valamint öt projektort és projektortartót adományozott az iskolánkban dolgozó tanárok részére. Így most minden tanteremben van projektor, ami napjainkban a modern oktatás alapját jelenti. Emellett folyamatban van a német nyelvtanterem felújítása is, amelyet digitális eszközökkel látunk el – fogalmazott az igazgatónő, aki köszönetet mondott mindazoknak, akiknek a támogatásával megvalósulhattak a különféle beruházások.

Az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolának jelenleg 371 tanulója van, ebből 8 a pecesori kihelyezett tagozatba jár. Szeptember 1-jén 39 magyar és 13 szerb ajkú elsős kisdiák kezdte meg a tanévet ebben az oktatási intézményben.