2022. december 1., csütörtök

Ünnep a szüret jegyében Bácsfeketehegyen

Szőlész- és borásztalálkozó, kun hagyományok a hétvégi szüreti napokon

Kiss Natália képzőművész kiállításának megnyitójával a Bányai János Emlékházban csütörtökön este megkezdődött az 50. Bácsfeketehegyi Szüreti Napok, a 20. Bácsfeketehegyi Szőlész- és Borásztalálkozó, illetve a 11. Kun Hagyományőrző Találkozó rendezvénysorozata. Ma írják alá ünnepélyesen Bácsfeketehegy és Kunhegyes testvértelepülési szerződését a kultúrotthon teraszán, majd a szüreti művelődési műsor következik a színházteremben. Szombaton 9 órakor indul a néptáncosok és népzenészek lovas kocsis szüreti felvonulása a faluban. Megállóhelyek: Piactér – Lódi Pincészet – kerekes kút – Koncz Dezső családi gazdasága – nyári színpad. Ezzel egy időben kezdődik a birkapaprikás-főző verseny a parkban. Nemzetközi jellegű borutcát is kialakítanak szombaton, ahova több mint 20 borászat képviselőjét várják a Kárpát-medence minden szegletéből: a Felvidékről, a Partiumból, Erdélyből, Muravidékről és a Drávaszögből, illetve természetesen Magyarországról és Vajdaságból. A borutca reggel 9-kor nyitja kapuit, és egész nap, vagyis körülbelül éjfélig nyitva tart. A kultúrotthon emeleti nagytermében szőlész- és borásztalálkozó lesz, valamint a nyári színpad körüli téren íjász- és kun játékok bemutatója a Bácsér Szabad Íjászegyesület szervezésében. Este a Baraparty koncertezik a nyári színpadon. Vasárnap délelőtt tartják meg a testvértelepülések focitornáját a sportcsarnokban, valamint 9.30-kor kezdődik az ünnepi istentisztelet a református templomban.