2024. április 20., szombat
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Búcsúzott a hegyek királya

Hatalmas tömegbukással kavarodott fel a Vuelta 18., három kategorizált emelkedővel rendelkező hegyi szakasza már az első kilométereken, aminek éppen ezen terep legjobbja esett áldozatául. Az ausztrál Jay Vine fölényesen vezette a hegyi pontversenyt, és biztosnak tűnt számára a pöttyös trikó végső elnyerése, ám alkarjának sérülése miatt kénytelen volt visszalépni – szerencsére nem szenvedett törést. Benne volt a bukásban Carlos Rodríguez is, aki orvosi ellátás után folytatni tudta.

A kezdeti 42 fős szökés idővel 6-ra szűkült, majd a végjátékhoz közeledve Robert Gesink lógott el, de hiába fordult rá 20 másodperc előnnyel az utolsó kilométerre, az 1-es kategóriás hegyi befutón nagyot kapaszkodó Enric Mas és Remco Evenepoel így is utolérték. A célvonal előtt Evenepoel tudott meglógni, így az összetettet vezető belga második részsikerét aratta a Vueltán, amikor már csak három szakasz maradt hátra.

Végeredmény, 18. szakasz (Trujillo-Alto de Piornal, 192 km): 1. Remco Evenepoel 4:45:17 óra, Enric Mas +2 mp, Robert Gesink a. i., Jai Hindley +13 mp, Thymen Arensman a. i. stb. Az összetett állása: Evenepoel 69:59:12, Mas +2:07, Juan Ayuso +5:14, Miguel Ángel López +5:56, 5. Carlos Rodríguez 6:49 perc stb.