2022. december 8., csütörtök

Szlavóniai magyar iskolák

„Nincsen hő lelkének kihez fordulnia!” – Az első magyar iskolák (2.)

Az 1881–1882. évi horvát statisztikai kimutatások szerint (Službeni Glasnik 1883) Szlavóniában tizennégy – nyolc községi és hat magánalapítású – magyar tannyelvű iskola működött, közéjük tartoztak a protestáns egyházak által fenntartott intézmények is. Ekkor említik először a Szerém vármegyei Maradék és Ójankovác községi alapítású magyar iskoláit, ez utóbbiban éppen római katolikus tanítót kerestek, s a pályázat szerint előnyben részesültek, kik tudtak magyarul. Maradékon azonban ekkor már kellett léteznie protestáns iskolának is.[1] Mellettük 1885-ben Belovár vármegyében a zsdálai, és Szerém vármegyében a nikinci (nyékinci) és a hrtkovci (herkócai) községi iskolában a horvát mellett magyarul is tanítottak. Az 1886–1887. tanévben azonban mindösszesen eggyel gyarapodott a Szerém vármegyei magániskolák száma. 1888-ban is csak Verőcze vármegyében Terezinopoljen nyitottak magyar iskolát a környékbeli puszták magyar gyerekeinek.

Az 1889–1890. iskolaévben még csak Verőcze és Szerém vármegyék magyarjainak volt összesen tizenöt magyar iskolája, ekkor azonban némi derűre adott okot a Magyar Államvasút egyre erőteljes szlavóniai térhódítása. A MÁV ugyanis gondoskodott arról, hogy alkalmazottai gyerekeinek biztosítsa az anyanyelvi oktatást. A vasutasok számára az első iskolát az 1890. esztendőben a „legvadabb Karszt-vidéken”, Kamerál-Moravicán nyitották meg. „A megnyíló magyar iskolákat a régebben itt élő magyarok is örömmel fogadják – emelte ki tanulmányában Tarczay Erzsébet –, magyar erdészek, orvosok, kereskedők sietnek oda felvétetni gyermekeiket. A MÁV-iskola tehát éppúgy, mint a többi magyar iskola, gyűlőhelye volt a környék magyar gyermekeinek.”[2] Ebben az esztendőben a Verőcze vármegyei Martince-pusztán is nyílt a környék földbirtokosa által alapított magyar iskola.

Az 1890–1891. és a rákövetkező tanévben, ha lassan is, de tovább gyarapodott a magyar iskolák száma, ekkor már tizennyolc iskolában tanulhattak magyar fiatalok. Örvendetes tény, hogy Fiumében is bejegyezték az első magyar magániskolát, amellett 1893-ban a pozsegai magyarok is felállították a maguk magyar tannyelvű magániskoláját. 1892-ben Belišćén báró gelsei Gutmann Henrik alapított az alkalmazottainak magyar iskolát, a Verőcze vármegyei Detkovac-pusztán ugyanezt cselekedte nemes Báthory Elemér földbirtokos is, ám itt csak magyar–horvát, vegyes tannyelvű községi iskolát sikerült létesítenie. A Službeni Glasnik 1892–1893. évi adatai szerint Szlavóniában ez volt a 19. magyar tannyelvű iskola, s ez a szám 1894–1895-ben sem változott, azzal a különbséggel, hogy Zimonyban Haraszti Mária a magánóvodájában megkezdte 26 magyar gyermek gondozását. 1896-ban a zágrábi, 1897-ben az eszéki magyarok is kapnak iskolát, ugyanekkor a MÁV-alkalmazottak gyermekei számára megnyitották a bródi, a zimonyi és a vinkovci iskolákat, velük a magyar iskolák száma már 22-re emelkedett, s ennyi maradt az 1897–1898. tanévben is. 1899-ben Pozsega vármegyében, Pleternicán nyílt MÁV-iskola, s vele együtt 1900-ban Szlavóniában már 23 iskolája volt a magyarságnak, ami azután 1903-ig változatlan maradt. A báró Gutmann Henrik uradalmán, Zdenci-pusztán felállított iskola volt a sorban a huszonnegyedik elemi iskola, köztük hét volt a MÁV alapította intézet. 1895 óta a szlavóniai horvát középiskolákban lehetőség nyílik a magyar nyelv oktatására. Az iskolák száma és a magyar nyelv oktatásának lehetősége az ezt követő évtizedben lényegesen nem változott.

1904-ben azután gróf Széchenyi Béla elnök vezetésével Budapesten megalakult a Julián-Egyesület, amely elsőrendű feladatának tekintette a szlavóniai – majd később a bosznia-hercegovinai – magyar oktatás ügyének fölkarolását. Alkalmazottai, a Julián-tanítók missziót teljesítettek a Dráván túli területeken. „A tanítók feladata […] itt, a Drávától délre már valósággal missziói hivatássá lesz a magyar tanító munkája. Itt nem elég a betűt tanítani, itt mindenbe magyar lelket kell önteni, mindent átalakítani, átszőni nemzeti színnel, hogy a gyermek szíve-lelke megteljék magyarsággal, hogy oly szilárddá váljék benne a nemzeti érzelem, hogy az kitartson, ellenálljon késő vénségéig, bárhová kerül is. Ilyen feladat jutott a drávántúli népiskolákhoz kiküldött tanítóknak” – fogalmazott tanulmányában Tarczay Erzsébet.[3] 1904 utáni években a református egyház, a MÁV és a Julián-Egyesület együtt, összehangolt munkában igyekezett iskolát – amellett könyvtárakat és olvasóköröket – teremteni a szlavónországi magyarságnak.

Tarczay Erzsébet szerint a Julián-Egyesület első iskoláját a Verőcze vármegyei Gacsiste faluban alapította, ezzel egy időben Maradékon és Ójankovácon átvette két régi, évtizedek óta fennálló községi iskola vezetését, és a Pozsega vármegyei Paliszálláson működő Tüköry Alajosné pusztai iskolájának támogatását. Ettől kezdve a Dráván túli területeken korábban soha nem tapasztalt virágzásnak indult a magyar iskolák alapítása: az 1905–1906. tanévben a két maradéki – a Julián-iskola és a református egyház iskola – mellett Vukováron, Nasicén, Mitrovicán, Inđiján, Rumán, a Verőcze vármegyei Netecsán, Csemernicán, Gradinán és Brezovácon, Pozsega vármegyében Daruváron és Kresztelovácon, Belovár vármegyében pedig Nagypiszanicán alapítottak magyar iskolát. A Herkócán és Nyékincén régóta vegyes tannyelvű iskolaként működő intézményeket pedig magyar tannyelvűvé alakították át, s ezzel 1906-ban már 43 iskolája volt a szlavóniai magyarságnak.[4]

1908-ban a satrincei és a laczházai iskola változott Julián-iskolává, ugyanekkor Platicsevo, Ürög, Lipik, Bedenik és Erdővég magyarjai először kaptak magyar iskolát. Csákovác községi magyar iskolája, az addig vegyes tannyelvű marince-pusztai iskolával együtt szintén Julián-iskola lett. Tarczay Erzsébet érdemesnek tartotta kiemelni, hogy Erdővégen – ahol a magyar iskolán kívül német, tót és szerb iskola is működött – „rendesen németnyelvű az istentisztelet, de minden hónap első vasárnapján magyar misét énekelnek, magyarul olvassák az evangéliumot, azonban horvátul prédikálnak. Engedmény ez a katholikns magyaroknak, kik közül sokan tértek át protestáns vallásra Szlavóniában, csak azért, hogy saját nyelvükön hallhassák Isten igéjét; katholikus magyar papot pedig hiába kértek.”[5] 1909-ben a Julián-Egyesület több pusztai és falusi iskolát állított fel, melyek közül kiemelkedett Szot, Vrdnik, Martince-puszta, Sztarin, Szlatina, Babinagora, Nagycepidlak, Jamarica, Brinjani, Galovác, Grubišnopolje, Nagybrtljanica, Patina és Zrinska községek magyar gyermekeinek magyar iskolája. A meglevő 65 magyar iskolák számát 1910-ben tovább gyarapította Zsdála és Kisradince, 1912-ben Alsómiholjác, Zslebina-puszta, Humljani és Resovác, 1913-ban Budakovác, Supljalipa, Dragutinovác, Lastovac, Narta, Oszekovo, Ivanovci, Borovo, Brenja, Govedjepolje, Dezsanovác, Bingula, Nikolin-sztani és Grbavac községek magyar iskoláival egy időben Kaszonya-puszta mellett a Krivaja-pusztán és a Zdenci-pusztán alapított iskola is.

1913-ban a MÁV Belováron és Novskán alapított tanintézményt, s ezekkel együtt a vasútnak már 14 elemi iskolája volt. A „magyar hiten” levők – a református felekezethez tartozók – régi iskoláik mellett csak néhány községben nyithattak új iskolát. A nagypiszanicai mellett Vukováron 1904-ben Kelecsényi Zádor királyi közjegyző állhatatosságának köszönhetően kapott engedélyt az egyház „a református nyilvános jogú felekezeti népiskola” megalapítására. Ezzel együtt Szlavóniában a református egyház 14 iskolát tartott fenn. Mellettük hat – Ovcsara, Nikolinsztan, Lipovacsa, Öröm-puszta, Szolnok-puszta és Mojavolja települések – uradalmi iskola működött a térségben. Az 1913–1914. iskolai évben Szlavóniában tehát magyar tannyelvű iskolák közt volt: egy régi, községi alapítású iskola, 14 református iskola, 14 államvasúti iskola, 64 Julián-iskola, és 6 uradalmi iskola, összesen 99 magyar iskola tanította magyar nyelvre, a magyar kulturális értékek megbecsülésére, és a magyar hagyományok tiszteletére a gyerekeket.[6]

Tarczay Erzsébet Magyar iskolák Horvát–Szlavonországban című tanulmánya végén megállapította: mindezek az iskolák „nem végezhetnek tökéletes munkát, mert hiányzik a betetőzés, a fedél az épülethez”, nincs a szlavóniai magyarságnak középiskolája. „Kikerül a magyar gyermek az elemiből és akkor hová menjen? Mihez fogjon? Nincsen hő lelkének kihez fordulnia! Mert hiába akarna még tovább tanulni, hasztalan szeretne iskolába járni és valamivé lenni, itthon maradni, magyarul tanulni.” Horvátországban a magyarságnak mindösszesen két felső népiskolája volt: Zágrábban és Eszéken. „Hány tanuló jár horvát középiskolába merő kénytelenségből! Csak azért, mert magyar nincs, hol tovább tanulhatna. Hogy ott aztán milyen szellemben növekedik, milyen tudományt és milyen érzelmeket öntenek lelkébe”; el kell, hogy gondolkoztasson minden, a magyarság jövőjéért felelősséget viselő embert.[7] Fel kell hát használni minden lehetőséget, meg kell ragadni minden eszközt és módot, hogy a szlavóniai magyar gyermek minden akadály nélkül végre magyar középiskolába járhasson. A századik magyar iskola legyen hát a horvátországi magyar iskolák koronája, legyen magyar középiskola.

(Folytatjuk)

 

[1]              Uo. 107. p.

[2]              Uo. 108. p.

[3]              Uo. 110. p.

[4]              Uo. 111. p.

[5]              Uo. 112. p.

[6]             A megyei horvát tanfelügyelők jelentése szerint 1914 tavaszán csak Szerém vármegye területén 22 magyar községi, felekezeti (református) és magán (Julián) iskola működött. Szerém megye iskolái; Szlavóniai Magyar Újság, 1914. május 24. 4. p.

[7]              Tarczay Erzsébet, i. m. 114. p.