2024. március 29., péntek

Átadták a Megmaradás Házát Szatmárnémetiben

Átadták a több mint másfél milliárd forintból felépített, közösségi és lelki térként funkcionáló Megmaradás Házát csütörtökön a partiumi Szatmárnémetiben.

Az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a római katolikus székesegyház mögött kialakított, nagyobbrészt a magyar kormány támogatásával létrehozott épület avatóján hangsúlyozta, ez a létesítmény egyszerre jelenti és jelzi a magyarok kereszténységhez, illetve magyarsághoz való hűségét.

A nemzet és a kereszténység nem egymással szemben álló, hanem egymásra mutató valóság, minden nemzetnek, nemzetrésznek és nemzetiségnek pedig az küldetése, hogy ezt a valóságot megtartsa – mondta.

Az épület létrehozásához nyújtott magyar kormányzati segítségégre utalva Semjén Zsolt azt mondta, az egyes véleményekkel ellentétben a kabinet nem másokat támogat, hanem önmagunkat támogatjuk, mert az országhatárokon belül és kívül egy nemzet vagyunk.

Schönberger Jenő szatmári megyés püspök az eseményen elmondta, a 2500 négyzetméter alapterületű, többfunkciós épületben olyan közösségi tereket hoztak létre, ahol bemutatókat, időszakos kiállításokat, rendezvényeket, valamint lelki foglalkozásokat és előadásokat egyaránt rendezhetnek.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere elmondta, a székesegyház tavalyi rekonstrukcióját követően folytatódik Szatmárnémeti történelmi városközpontjának fejlesztése.

Az eseményen köszöntőt mondott Turós Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.