2024. április 20., szombat

Indiai beruházás Požarevacon

Kilencszáz személyt foglalkoztat a Motherson Group új üzeme

Erősíteni kell Požarevac és környéke gazdaságát, egy ígéret teljesítésnek számított voltaképpen a több mint 900 személyt foglalkoztató új gyár tegnapi megnyitása, értékelte a helyszínen tett nyilatkozatában Aleksandar Vučić államfő. Mint mondta, ez már a harmadik itteni gyára az indiai Motherson Group autóipari alkatrészeket gyártó vállalatnak, s fontos fejleménynek számít a Požarevac által meghatározott régió gazdaságának fellendítésében. A megnyitón jelen volt Vivek Chaand Sehgal indiai milliárdos, a Motherson elnöke és társalapítója, valamint Anđelka Atanasković gazdasági miniszter is.

A PKC Wiring Systems, a Motherson Group Szerbiában üzletelő leányvállalata az eddigiekben Ćuprijában és Smederevóban nyitott üzemet. Eddig 33 millió eurót ruházott be, ebből 4,5 milliót Požarevacon. Smederevói gyárában foglalkoztatja a legtöbb személyt, 2700 munkást. Szerbiában elsősorban kamionokba szerelhető kábeleknek, csatlakozóknak a gyártásával foglalkoznak.

Egyéb beruházásokat is tervez az állam ebben a városban. Vučić elmondása szerint: megépül hamarosan a községi kórház, kilenc millió eurót költenek a fedett uszoda befejezésére, de az útinfrastruktúra fejlesztése is prioritást élvez.