2024. március 28., csütörtök

Személyazonosságival Törökországba

Vučić több százmillió eurót költene Bayraktarokra

A szerb–török kapcsolatok a Szerbia és Törökország közti együttműködés újabb kori történelmének talán legmagasabb szintjén van – emelte ki Aleksandar Vučić államfő, miután tegnap tárgyalásokat folytatott Recep Tayyip Erdoğannal, Törökország elnökével. Rámutatott, ma a két ország közti kereskedelmi forgalom elérte csaknem a 2,5 milliárd eurót, de alapvető törekvése a két országnak az, hogy a kereskedelmi forgalom 5 milliárd euróra nőjön. Erdoğan arra mutatott rá, hogy a tegnapi megállapodásnak köszönhetően várhatóan az egymás országaiból látogató turisták, üzletemberek érkezése is egyszerűbbé válik, így az idei 300 ezer turistától akár nagyobb számú látogatóra is számíthatnak.

Vučić Belgrádban, a Szerbia Palotában ünnepi fogadtatásban részesítette Recep Tayyip Erdoğant és kíséretét, majd a két államfő négyszemközt tárgyalt, ami után tematikus tárgyalásokon is részt vettek. Ennek eredményeképpen több megállapodás született, és számos szándéknyilatkozatot írtak alá, többek között hatályon kívül helyezték azt a 2010-ben aláírt megállapodást, amely a kölcsönös vízumkötelezettségről szólt, ám az innovációk terén való együttműködésről is megállapodtak. Szándéknyilatkozatot írtak alá az erdőtüzek oltásában való együttműködésről, illetve az elektronikus közigazgatás kapcsán is együttműködést kívánnak kialakítani. A két ország közszolgálati médiaházai is együttműködésről írtak alá megállapodást.

Aleksandar Vučić a török államfővel tartott közös sajtótájékoztatón részletezte, mennyire fontos a török vállalatok jelenléte az országban. Megemlítette a 22 kilométer hosszú Novi Pazar–Tutin utat, amely már szinte elkészült, csak a végső munkálatok maradtak hátra. A másik fontos beruházás a közép-szerbiai, račai híd. Mindkét esetben török kivitelezők végzik a munkálatokat. A račai híd hamarosan összeköthető lesz azzal a 19,1 kilométer hosszú úttal, amely kapcsolatot jelent majd Bosznia-Hercegovinával.

SARKVIDÉKI TÉL VÁR EURÓPÁRA

Vučić beszámolója szerint az ukrajnai helyzetre és az energiahiányra is kitértek. Mint mondta, arra kérte Erdoğant, segítsen Szerbiának, hogy elegendő villamos energiát szerezzen be az előttünk álló téli időszakra, azaz tegye lehetővé, hogy az azerbajdzsáni áram Bulgárián keresztül eljusson Szerbiába.

Szavai szerint nagyon hideg tél vár ránk, és ha az ukrán helyzetre nem találnak megoldást, jövőre sarkvidéki körülményekkel számolhatunk egész Európában. Aggodalmának adott hangot, hogy senki sem keresi a megoldást, Oroszország bukására várnak, így nincs más kiút, jól fel kell készülnünk a télre.

Kiemelte, a Nyugat-Balkan kezdeményezés országaival együtt kérnek az EU-tól segítséget a villamos energia beszerzésében, de miután az egész kontinens takarékosságra rendezkedett be, Szerbiának is fontos döntéseket kell meghoznia. Hangsúlyozta, Törökország nélkül és a Török Áramlat nélkül most Szerbiának sem lenne földgáza.

– Már sok jelentős közös projektumunk van, ám egy, még jelentősebb együttműködésről is tárgyaltunk, a védelmi minisztériumaink szorosabb együttműködéséről – mondta az államfő, majd közölte, Szerbia igényt tart a Bayraktar pilóta nélküli repülőgépekre, és mivel a világ több országában is nagy az érdeklődés ezek a drónok iránt, Szerbia is beállt a sorba. Reményét fejezte ki, hogy jövőre már vásárolhatnak belőlük. Szavai szerint az eddigi több tízmillió helyett több százmillió eurót is hajlandó ebbe a fegyverzetbe beruházni az ország.

Recep Tayyip Erdoğan az ukrajnai helyzetet érintő kérdésre válaszolva a következőket mondta:

– Ha megfigyeljük a helyzetet, ebben a háborúban nem lehet megnevezni a győztest. Az ilyen háborúknak nincsenek győzteseik, de nagyon sok a vesztesük. Emberek halnak meg, a háborúnak pedig pénzügyi következményei vannak. Mint közölte, ő maga sem hiszi, hogy ennek hamarosan vége lesz.

A Belgrád–Pristina-párbeszéd kapcsán közölte: „reméljük, hogy a dialógus felgyorsítja a mindenki számára elfogadható és fenntartható megoldást. A Balkán nem tud tovább elviselni hasonló típusú problémákat” – nyomatékosította.

UTAZÁS CSAK IGAZOLVÁNNYAL

A török elnök kiemelte azt is, hogy Törökországnak kiváló az együttműködése Szerbiával, a kapcsolatok napról napra jobbak. Az éppen aláírt protokoll lehetővé teszi, hogy a csippel ellátott személyi igazolvánnyal lépjék át a határt a szerb és a török állampolgárok, ami újabb szintre emeli a két ország közötti együttműködést.

– A folyamatosan úton levő üzletembereink sokkal könnyebben találkozhatnak ezután – hangsúlyozta, majd rámutatott arra, hogy Szerbia a hatodik állam, amellyel Törökország utazási protokollt írt alá, és ahol a személyi igazolványt úti okmányként lehet a jövőben használni.

AZ ÜZLET A KÉT ORSZÁG HAJTÓEREJE

Számos török vállalat fektetett be Szerbiában, s ezek mintegy 10 ezer alkalmazottal folytatják tevékenységüket. Az érdeklődés a török vállalkozók részéről csak nő. A török államfő látogatása a szerb–török üzleti fórum megtartására is alkalmat adott, amelyen mintegy 110 vállalkozó és 89 török vállalat mutatkozik be. A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai alapján nagy az érkelődés, hiszen a török vállalkozókkal való együttműködésre 230 vállalat és 390 vállalkozó volt kíváncsi.

Erdogan rámutatott, a szerb–török bizniszfórum a kereskedelmi forgalom növelése iránti érdeklődés eredménye. Mint kiemelte, eddig a török vállalatok mintegy 50 projektumot valósítottak meg Szerbiában, 847 millió dollár értékben.

Erdoğan délután megtekintette a Belgrád a vízen projektum munkálatait, háromnapos balkáni körútját pedig Horvátországban folytatja.